Site icon Jogbogozó

Elvi tartalmú közigazgatási bírósági döntések – 2014-2015.

Spread the love

A Kúria elvi tartamú közigazgatási döntései a 2014. és a 2015. évből:


A Fővárosi Önkormányzatot terhelő össztelepülési érdekű feladat esetén a kerületi önkormányzat a telekadó mértékének meghatározásakor a helyi adótörvény 6. § c) pontja szerinti helyi sajátosság körében köteles értékelni azt a körülményt, hogy illetékességi területén köztemető, közszolgáltatási funkcióval terhelt telek is van, mivel e közszolgáltatásnak a kerületi önkormányzat és az önkormányzatot alkotó helyi közösség is érintettje.
Kfv.35231/2015/6 a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény LETÖLTÉS
   
Ha a keresetlevél nem tartalmazta azt, hogy az alperesi hatóság követelése elévült, s ezt az első tárgyaláson sem terjesztették elő, felülvizsgálati eljárásban már nincs lehetőség a követelés elévülésének vizsgálatára.
Kfv.35427/2015/8 LETÖLTÉS
 
 Elektronikusan benyújtott mezőgazdasági támogatási kérelem elbírálásakor a hatóság nem hagyhatja figyelmen kívül a mezőgazdasági termelő vétlenségét bizonyos adatok pontatlan megjelöléséért.
Kfv.35429/2015/5 LETÖLTÉS
 
Elektronikusan benyújtott mezőgazdasági támogatási kérelem elbírálásakor a hatóság nem hagyhatja figyelmen kívül a mezőgazdasági termelő vétlenségét bizonyos adatok pontatlan megjelöléséért
Kfv.35431/2015/5 LETÖLTÉS
 
Mind a közigazgatási hatóságok, mind pedig az ügyben eljáró bíróság a döntését csak kellőképpen tisztázott, valósághű tényállásra alapozhatja. A tényállás nem kellő feltárása és ennek alapján megalapozatlan döntés hozatala az ítélet és a határozatok hatályon kívül helyezését eredményezi.
Kfv.35434/2015/6 LETÖLTÉS
 
 Ha a tényállás megállapításához és a perben vitatott jogkérdés eldöntéséhez olyan tényeket kell megállapítani, illetve értékelni, amelyhez különleges szakértelem szükséges, akkor az ügyben a közigazgatási szervnek szakértőt kell kirendelnie. Az alperesnek ezért az új eljárás során a bizonyítást a Kúria ítéletében kifejtettek szerint kell lefolytatnia, tehát az ügyben eldöntendő releváns tények tisztázása érdekében szakértői vizsgálatot kell elrendelnie.
Kfv.35447/2015/6 a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. LETÖLTÉS

 

Az ésszerűséget és a finanszírozhatóságot szem előtt tartó jogértelmezés sem vezethet jogszabállyal ellentétes megállapításokra.
Kfv.35494/2015/5 LETÖLTÉS
 
Ha a mezőgazdasági termelő hiánypótlás keretében sem igazolja jogszerű földhasználói minőségét, és a jogszabályi feltételek sem változnak időközben, akkor nem hat ki az ügy érdemére, hogy a hatóság a hiánypótlást a jogszabályi határidőn túl bocsátotta ki.
Kfv.35502/2015/4 LETÖLTÉS
 
Jogosulatlanul igénybe vett EMVA támogatás visszafizetéséhez kapcsolódó kamatszámítás esetén az Európai Unió jogában meghatározott kamatszámítási időszak alkalmazható.
Kfv.35526/2015/5 LETÖLTÉS
 
Mezőgazdasági támogatás kifizetését jóváhagyó határozat visszavonása esetén az új határozat meghozatalakor elfogadhatatlan – a tisztességes eljáráshoz való jogot és a jogorvoslathoz való jogot sérti – ha a hatóság úgy hoz egyszerre két határozatot, hogy az egyikben az ügyfél számára kedvező támogatást állapít meg, a másikban pedig külön rendelkezik a visszafizetési kötelezettségről azzal, hogy a támogatáscsökkentés miatti jogorvoslatot nem biztosítja.
Kfv.35528/2015/4 LETÖLTÉS
 
Jogszerűnek kell tekinteni azt a megismételt eljárásban hozott, keresettel támadott közigazgatási határozatot, amely megfelel a megismételt eljárást elrendelő jogerős ítélet rendelkező részében és indokolásában foglaltaknak.
Kfv.35545/2015/9 LETÖLTÉS

 

Jogosulatlanul igénybe vett EMVA támogatás visszafizetéséhez kapcsolódó kamatszámítás esetén az Európai Unió jogában meghatározott kamatszámítási időszakot kell alapul venni.
Kfv.35554/2015/4 LETÖLTÉS
 
A jogszerű földhasználat elismeréséhez a földhasználati jogosultság igazolása mellett az is szükséges, hogy a felperes bejegyzett földhasználati jogosultsággal rendelkezzen, vagy bizonyítsa, hogy a bejegyzés elmaradásában nem vétkes. Nem tekinthető vétlennek az, akinek a földhivatal a bejegyzést megtagadja mert a bérbeadó nem tulajdonos (vagy nem vagyonkezelő), azonban a fél ennek tudatában nyújtja be agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatási igényét.
Kfv.35560/2015/4 LETÖLTÉS
 
Az állami normatíva-felhasználáshoz kapcsolódó törvényi és egyéb jogszabályi előírások nem diszpozitív jellegűek. A kógenciát az indokolja, hogy minden esetben átlátható módon követhető kell legyen a költségvetési forrás intézményi útja. Ennek szükséges, de nem elégséges feltétele az, hogy a támogatási jogviszony kötelezetti oldalán, a fenntartó a működési engedélyben foglalt szolgáltatásokra használja fel a normatívát. A jogszerű működés szükséges feltétele az is, hogy a normatíva-felhasználás utólag, a számviteli szabályok által meghatározott bizonylatolási és nyilvántartási rendben egyértelműen követhető kell legyen.
Kfv.35567/2015/7 LETÖLTÉS
 
A bírság alól csak a Psztv. 62.§ (2)-(3) bekezdésében meghatározott törvényi feltételek megléte esetén lehet mentesülni, ezért a bíróság jogszerűen jár el akkor, amikor mellőzi az e törvényhelyekkel összhangban nem álló bizonyítás felvételét.
Kfv.35573/2015/5 a pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény LETÖLTÉS
 
A hétvégi és munkaszüneti napokra a KENYSZI rendszerbe le nem adott napi jelentés jogellenessége az ügy összes körülményeinek (pl. a következő munkanapi jelentés tartalma, a változásvezetés egyezősége, az ellátás jellege stb.) mérlegelésével dönthető el.
Kfv.35581/2015/6 LETÖLTÉS

 

[1] A mozgásszervi fogyatékosság legfőbb jellemzője a mozgáskorlátozottság, amely akkor alapozza meg a fogyatékossági támogatást, ha az tartós, végleges és segédeszköz használatához kötött állapotot jelent.

[2] A Pp. szakértői bizonyításra vonatkozó 182. §-át a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak fényében lehet értelmezni.

Kfv.35588/2015/8 a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény LETÖLTÉS
 
Ha a bíróság a szakkérdésben a perbeli igazságügyi szakértő véleményét – és annak kiegészítését követően – egyértelműnek, ellentmondásmentesnek ítéli, úgy nem köteles másik szakértő kirendelésére. Szakértői testület véleményének beszerzésére pedig csak a perben kirendelt két, de egymásnak ellentmondó szakvélemény esetében van lehetőség. A Pp. 182. §-át a Pp. 206. § (1) bekezdése, különösen annak második fordulata fényében kell megítélni.
Kfv.35591/2015/5 a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény LETÖLTÉS
 
[1] A vidékfejlesztési ügyben az alperes nem azt indokolja az ügyfél támogatási kérelmét elbíráló határozatában, hogy miért nem fogadta el a LEADER HACS értékelését és az általa javasolt rangsorba állítást, hanem azt, hogy miért nem adott pontot, avagy miért az adott pontszámban ismerte el a pályázat egyes részkérdéseit – végső fokon miért adott helyt vagy miért utasította el a pályázó támogatási kérelmét.

[2] A közigazgatási hatósági határozatot általánosságban támadó kereset nem szab irányt a kereseti kérelemnek. Az ilyen kereset jogszerűként történő elfogadása kiüresítené a 335/A. § (1) bekezdésében foglalt azon jogalkotói célt, amely a kereseti kérelmeket egy adott időpillanatban kívánja rögzíteni, gátat szabva a per indokolatlan elhúzásának.

Kfv.35603/2015/4 a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény LETÖLTÉS
 
[1] A vidékfejlesztési ügyben az alperes nem azt indokolja az ügyfél támogatási kérelmét elbíráló határozatában, hogy miért nem fogadta el a LEADER HACS értékelését és az általa javasolt rangsorba állítást, hanem azt, hogy miért nem adott pontot, avagy miért az adott pontszámban ismerte el a pályázat egyes részkérdéseit – végső fokon miért adott helyt vagy miért utasította el a pályázó támogatási kérelmét.

[2] A közigazgatási hatósági határozatot általánosságban támadó kereset nem szab irányt a kereseti kérelemnek. Az ilyen kereset jogszerűként történő elfogadása kiüresítené a 335/A. § (1) bekezdésében foglalt azon jogalkotói célt, amely a kereseti kérelmeket egy adott időpillanatban kívánja rögzíteni, gátat szabva a per indokolatlan elhúzásának.

Kfv.35608/2015/3 a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény LETÖLTÉS
 
A jogszerű földhasználat elismeréséhez a földhasználati jogosultság igazolása mellett az is szükséges, hogy a felperes bejegyzett földhasználati jogosultsággal rendelkezzen, vagy bizonyítsa, hogy a bejegyzés elmaradásában nem vétkes. Nem tekinthető vétlennek az, akinek a földhivatal a bejegyzést megtagadja mert a bérbeadó nem tulajdonos (vagy nem vagyonkezelő), azonban a fél ennek tudatában nyújtja be agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatási igényét.
Kfv.35611/2015/7 LETÖLTÉS

 

Nem foszthatók meg a szervezetek az elvégzett feladatok után jogszabály alapján járó támogatásoktól olyan adminisztratív követelményekre hivatkozva, amelyek egyértelmű jogszabályi rendelkezésekből nem ismerhetők meg és nem követhetők
Kfv.35624/2015/5 LETÖLTÉS
 
Joghatás kiváltására csak a hatályos elektronikus formanyomtatványon, a határidő megtartásával benyújtott kifizetési kérelem alkalmas. A hatóságot a Ket. 5. §-a alapján előírt tájékoztatási kötelezettség nem ügyfelenként, személyre szabottan, hanem a jogszabályi keretek között, így a jogszabályi keretek között elektronikus formában terheli.
Kfv.35630/2015/3 a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény LETÖLTÉS
 
[1] Alapvető jelentősége van annak, hogy a kihirdetett módosító rendelkezés mikortól válik alkalmazható „joggá”, mikor keletkezett tényekre és jogviszonyokra, eljárási cselekményekre alkalmazható. A jogszabály hatályba lépése és alkalmazhatósága egymástól eltérő fogalmak.

[2] A Jogcímrendelet 2009. december 1-jén hatályba lépett módosítása az azt követően benyújtott támogatási kérelmek esetében volt alkalmazható (pro futuro alkalmazhatóság).

Kfv.35631/2015/5 a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet LETÖLTÉS
 
[1] Az ügy érdemére kiható az az eljárási jogsértés, amely akadályát képezi az ügyféli jogérvényesítésnek és ezért kihatással van az ügy érdemére, a hatóság döntésének tartalmára.

[2] A bíró meggyőződése szerint kezdeményezi az Alkotmánybíróság, avagy a Kúria előtt a  folyamatban lévő perben alkalmazandó jogszabály, önkormányzati rendelet alaptörvény-ellenességének vagy törvényellenességének vizsgálatát.

Kfv.35642/2015/8 LETÖLTÉS
 
A perben vitatott közigazgatási határozatot megalapozó szakhatósági állásfoglalás csak aggálytalansága esetén képezheti a bírói ítélkezés alapját. A Pp. szakértői bizonyításra vonatkozó rendelkezései a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményével összefüggésben alkalmazhatóak: a bíróságnak tisztáznia kell a kirendelt szakértő szakvéleményének esetleges ellentmondásait, ennek sikertelensége esetén vehet fel a bíró további szakértői bizonyítást.
Kfv.35683/2015/6 a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény LETÖLTÉS

 

[1] Alapvető jelentősége van annak, hogy a kihirdetett módosító rendelkezés mikortól válik alkalmazható „joggá”, mikor keletkezett tényekre és jogviszonyokra, eljárási cselekményekre alkalmazható. A jogszabály hatálya és alkalmazhatósága egymástól eltérő fogalmak.

[2] Az R.mód. alkalmazhatóságának bírósági eljárásokra is kiterjedő hangsúlyozása ugyanakkor azt a jelentéstartalmat hordozza, hogy a kedvezőbb feltételek a folyamatban lévő közigazgatási eljárásokban ugyancsak alkalmazást kívánnak. A több évre szóló, tartós támogatási jogviszonyok esetében, mint amilyen az AKG támogatási jogviszony is, ésszerű indokkal nem támasztható alá az a rendelkezés, amely a kedvezőbb szabályok érvényesítését a támogatott által csak kevéssé befolyásolható eljárási fázishoz kötné.

Kfv.35692/2015/3 11/2014. (II. 17.) VM rendelet LETÖLTÉS
 
[1] Amennyiben az eljárási jogsértés az ügyféli jogok gyakorlásának szükségtelen és aránytalan korlátozása révén súlyos, az érdemi döntés tartalmát is befolyásolja, úgy az az eljárás egészét teszi jogsértővé, másképpen megfogalmazva: sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés].

[2] A jogszerűtlen támogatás-felhasználás megállapítását az alapozza meg, ha a normatív állami hozzájárulás felhasználása, annak elszámolása követhetetlen, visszakereshetetlen, nem transzparens tanügyi

Kfv.35694/2015/8 LETÖLTÉS
 
[1] Amennyiben az eljárási jogsértés az ügyféli jogok gyakorlásának szükségtelen és aránytalan korlátozása révén súlyos, az érdemi döntés tartalmát is befolyásolja, úgy az az eljárás egészét teszi jogsértővé, másképpen megfogalmazva: sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés].

[2] A jogszerűtlen támogatás-felhasználás megállapítását az alapozza meg, ha a normatív állami hozzájárulás felhasználása, annak elszámolása követhetetlen, visszakereshetetlen, nem transzparens tanügyi nyilvántartásokon alapul.

Kfv.35696/2015/8 LETÖLTÉS
 
a Fővárosi Önkormányzatot terhelő össztelepülési érdekű feladat esetén a kerületi önkormányzat a telekadó mértékének meghatározásakor a helyi adótörvény 6. § c) pontja szerinti helyi sajátosság körében köteles értékelni azt a körülményt, hogy illetékességi területén köztemető, közszolgáltatási funkcióval terhelt telek is van, mivel e közszolgáltatásnak a kerületi önkormányzat és az önkormányzatot alkotó helyi közösség is érintettje. A döntés alapját az Alaptörvény F. cikk (1) bekezdés, az Ötv. 13. §, 23. §, a Htv. 1. §, 6. §, 17. § és 21., 22. §-ok képezték.
Kfv.35740/2014/4 a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény LETÖLTÉS

 

Jogszabályi kötelezettség a szociális szolgáltatást igénybe vevőkről a központi elektronikus nyilvántartás (KENYSZI) naprakész vezetése. A normatív állami támogatás visszakövetelése jogszerű a nyilvántartás nem, vagy nem megfelelő vezetése miatt.
Kfv.35755/2015/3 LETÖLTÉS
 
A felperes által teljesített óvadéknyújtási tevékenység nem minősül a Hpt. szerinti pénzkölcsönnyújtásnak, mert a szerződő felek között nem jön létre hitel-vagy kölcsönszerződés. Az ilyen jogügyletek végzéséhez nem szükséges az MNB engedélye.

[2] Az MNB piacfelügyeleti eljárása során az engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységet vizsgálja, hatósági ellenőrzést nem végez, így a Kkv. tv. 12/A. §-a nem alkalmazható.

Kfv.35761/2015/8 a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a kis- és közép vállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény LETÖLTÉS
 
A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját normatív állami hozzájárulás akkor illeti meg, ha annak az oktatási intézmény működésére, fenntartására fordítása, azaz felhasználása átlátható, valamint megfelel a vonatkozó törvényi és jogszabályi követelményeknek.
Kfv.35792/2015/4 LETÖLTÉS
 
Az adóhatóság 2015. január 1-jéig a telekadót és építményadót az adózó bevallása alapján vethette ki, vagy ellenőrzés eredményeként utólagos adó megállapítás során hozott határozatban állapíthatta meg.
Kfv.35807/2015/5 LETÖLTÉS
 
Ha a bányavállalkozó az üzemszerű kitermelést az adott bányatelken a hatóság által megállapított határidőig nem kezdi meg és a határidő meghosszabbítását nem vagy eredménytelenül kéri, akkor a bányahatóság a bányászati jogot törli. [Bt. 26/A. § (4) bekezdés, (5) bekezdés a) pont]
Kfv.37527/2015/7 a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény LETÖLTÉS

                                                                                                                                                                        

Önmagában – egyéb minősítő körülmények hiányában – nem jár az ügyféli jogok lényeges sérelmével, ha a hatóság az eljárás megindításáról az ügyfelet késedelmesen értesíti és döntését az előírt határidőn túl hozza meg.
Kfv.37625/2015/5 LETÖLTÉS
 
Az erdő időleges vagy végleges igénybevételéhez akkor is kell erdészeti hatósági engedély, ha a bányavállalkozó az ingatlanra közérdekű használati joggal, szolgalommal rendelkezik a GET 90. §-a folytán alkalmazandó Bt. 38. §-a alapján. Az erdészeti hatóság a kötelezés során nem sértheti a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot. 
Kfv.37634/2015/4 a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény és a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény LETÖLTÉS
 
A Kúria megállapította, hogy az előhaszonbérleti jognak a Földforgalmi törvény 46. § (1) bekezdés a) pontján alapuló gyakorlása esetén a jogosultat nem illeti meg a Földforgalmi törvény 16. § (3) bekezdése szerinti kedvezményes birtokmaximum abban az esetben, ha az elfogadó nyilatkozatában nem, csak később, a jogvesztő határidő elteltét követően hivatkozik arra, hogy állattartó telepet üzemeltet
Kfv.37635/2015/5 LETÖLTÉS
 
Amennyiben a felülvizsgálati bíróság érdemben dönt a jogerős ítéletben foglaltak egy részének jogszerűsége körében, úgy ez a kérdés a megismételt bírósági eljárás során már nem vitatható
Kfv.37638/2015/5 LETÖLTÉS
 
Nem rendelkezik kereshetőségi joggal a kisajátítást szenvedő, ha a kisajátítási határozat meghozatala után a teljes – és nem csak a visszamaradó ingatlanát  – elajándékozza.
Kfv.37639/2015/7 LETÖLTÉS

 

A Vet. 172. § (1) bekezdése alapján a vezetékjog fennállásának határozatban történő megállapítását akkor is kérheti a hálózati engedélyes, ha ezt megelőzően a vezetékjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére azért nem került sor, mert a földhivatal a bejegyzés iránti kérelmét elutasította.
Kfv.37645/2015/11 a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény LETÖLTÉS
 
Perfeljegyzést követően az önálló bírósági végrehajtó és az adóhatósági végrehajtó megkeresésére végrehajtási jog csak a per kimenetelétől függő hatállyal kerülhet bejegyzésre.
Kfv.37654/2015/4 LETÖLTÉS
 
[1] Az átfogó terv megléte esetében, az elhatározott közös terv végrehajtása érdekében tartott sorozatos találkozók az egységes és folyamatos jogsértés megállapítására alkalmas tények. Az egységes, folyamatos jogsértés nemcsak az árakra, az áremelésekre, de a piacfelosztásra is vonatkozott, ezért komplex jogsértés valósult meg.  A komplex jogsértés megállapításához nem szükséges annak bizonyítása, hogy minden egyes találkozókon minden, a komplex jogsértéshez tartozó jogsértési elem megvalósult, mert a találkozók egészét kell vizsgálni, a közös, átfogó terv által felölelt jogsértési célzatot, folyamatot.

[2] A hatóság feladata a jogsértés feltárása és a jogsértés időtartamának és annak bizonyítása, hogy az adott vállalkozás mikortól vett részt a kartellban, de a részvétel kezdetén túl annak végét is bizonyítani kell, a vállalkozásnak pedig azt kell bizonyítania, ha a részvétele idővel megváltozott, mikor szakította meg végleg a kartellben való részvételét.

[3] A védett tanú vallomásával kapcsolatban a védelemhez való jogra vonatkozó alapvető elv megsértését nem jelenti az, ha nem biztosított a vállalkozás számára a tanúhoz közvetlenül kérdések intézése, mert az uniós ítélkezési gyakorlat értelmében ez az elv azt követeli meg, hogy az érintett vállalkozásoknak és a vállalkozások társulásainak a közigazgatási eljárástól kezdve arra legyen lehetőségük, hogy kifejthessék az álláspontjukat a hatóság által állított tényállás, kifogások és körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, de ez az elv azt nem követeli meg, hogy e vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során maguknak is lehetősége legyen kérdéseket feltenni a hatóság által meghallgatott tanúk részére. [lsd. Törvényszék T-110/07. számú, – az Európai Unió Bírósága C-239. P. számú ítéletével helybenhagyott – Siemens AG kontra Európai Bizottság ügyben hozott ítéletének 188-189. pontjait]

Kfv.37672/2015/28 LETÖLTÉS
 
A földhivatal a végrehajtási jog bejegyzése körében is regisztratív hatóságként jár el. Amennyiben a bejegyzési kérelmet a végrehajtó megkeresése tartalmazza, úgy az abban foglaltak vizsgálata alapján köteles dönteni. A végrehajtási jog egész ingatlanra vagy egész tulajdoni illetőségre jegyezhető be, azonban a földhivatalnak ebben a körben figyelemmel kell lennie a Ket. alapelveire is. Szükség esetén az ügyfél jogos igényének érvényesülését elősegítendő meg kell bontania a bejegyzési kérelemben megjelöltnél nagyobb tulajdoni hányadot.
Kfv.37679/2015/8 LETÖLTÉS

 

Az Étv. 18. §-a szerinti felhatalmazásra figyelemmel az engedély kérelem vizsgálata során figyelembe kell venni a helyi építési szabályzat előírásait is. Nem rendezett telekre építési engedély nem adható ki.
Kfv.37692/2015/5 az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény LETÖLTÉS
 
Az Fftv. 50. § (2) bekezdése értelmében elfogadó nyilatkozat esetében az előhaszonbérletre jogosult a haszonbérleti szerződésbe a haszonbérlő helyébe a haszonbérbeadóval történő közlés napján csak abban az esetben lép be, ha az Fftv. 49. § (5) bekezdése és a Ptk. 6:67. § (1) bekezdése értelmében az előhaszonbérletre jogosult az elfogadó nyilatkozatában a kifüggesztett haszonbérleti szerződést teljes terjedelmében, feltételek és változtatás nélkül fogadja el, attól semmilyen lényeges kérdésben nem tesz eltérő nyilatkozatot.
Kfv.37696/2015/6 LETÖLTÉS
 
A Kstv. 4. § (3) bekezdésében foglalt valószínűsítésnek az ügyfél nem tesz eleget, ha jogerős építési engedéllyel rendelkező nyomvonalas beruházáshoz szükséges terület megszerzése érdekében indított kisajátítási eljárásban csak arra hivatkozik, hogy az engedélyezési eljárást megelőzően, a tervezés szakaszában több nyomvonal alternatíva létezett, de nem valószínűsíti, hogy egy másik nyomvonalon való megvalósítás optimálisabb megoldást jelentene és a tulajdon kisebb sérelmével járna, mint az elfogadott és építési engedéllyel érintett nyomvonal.
Kfv.37706/2015/10 LETÖLTÉS
 
A bontóperi egyezség alapján létrejött kapcsolattartás korlátozása hatósági eljárásban kizárólag a gyermek érdekében és a Rendelet 31. § (2) bekezdése szerinti feltételek bizonyítása esetén lehetséges.
Kfv.37726/2015/5 a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet LETÖLTÉS
 
Nem sérti a polgári peres eljárás szabályait az, ha kisajátítási ügyben a szakértői véleményekben alkalmazott korrekciós tényezőt a bíróság – az ügy összes körülményeire tekintettel – módosítja.
Kfv.37730/2015/4 LETÖLTÉS

 

A szállítóvezeték biztonsági övezetében – a Bt.Vhr. 19/B. §-ban foglaltak kivételével – építési tevékenység, továbbá bármilyen építmény elhelyezése tilos. A parkoló és annak téglaszegélye műtárgy, és mint építmény nem helyezhető el a biztonsági övezetben. (a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII.18.) Kormányrendelet 19/A. § (2) bekezdés a) és h) pont)
Kfv.37737/2015/6 a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII.19.) Kormányrendelet LETÖLTÉS
 
Az Inytv. 26. § (1) bekezdése, a Vhr. 30. § (1) bekezdése, 31. § (1) és (3) bekezdései alapján a lakcímnyilvántartási eljárásban nincs szükség a közös szülői felügyeletet gyakorló külön élő szülő hozzájárulására a kiskorú gyermek lakóhelyének bejelentéséhez, mivel a Ptk. 4:147. §-a és a 4:166. §-ának szülői felügyeleti jogot szabályozó általános rendelkezései nem írják felül a deklaratív jellegű eljárásban alkalmazandó speciális eljárási szabályokat. A nyilvántartásnak a gyermek valós lakcímét kell tartalmaznia mindaddig, míg hatóság jogerős döntése a gyermek lakóhelyéül eltérő címet nem jelöl meg. A külön élő szülők közötti a gyermek lakhatását érintő jogvitában való döntés a polgári bíróság hatáskörébe tartozik, azzal kapcsolatos sérelmek a lakcímnyilvántartási eljárás keretében nem orvosolhatóak.
Kfv.37738/2015/3 a polgárok személyadatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és a végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet és a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvé LETÖLTÉS
 
A jogalkotásról szóló törvény rendelkezései a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás tilalma nélkül teremtik meg annak a lehetőségét, hogy a hatósági határozat meghozatalát megelőzően létrejött jogszerűtlen közterület-használati jogviszony esetében már nem hatályos önkormányzati rendeletek díjmegállapító rendelkezéseit érvényesítse az önkormányzati hatóság.
Kfv.37743/2015/6 LETÖLTÉS
 
A személyi jogról való lemondás esetén és a személyi jog átruházása hiányában a működési engedélyt vissza kell vonni, mert az engedély alapvető személyi feltétele hiányzik. A működési engedélyt akkor is vissza kell vonni, ha a gyógyszerek készleten tartására és a gyógyszertár felszerelésére vonatkozó előírásokat a gyógyszertár működtetője ismételten és súlyosan megsérti. [Gyftv. 53. § (1) bekezdés, 54. § (1) bekezdés a) és d) pont, 56. § (1) bekezdés és 60/B. §, 60/C. §]
Kfv.37760/2015/7 LETÖLTÉS

 

[1] A közérdek sérelme nem szűkíthető le a helyi építési szabályok megsértésére, a közérdek sérelmét az Étv. 48. § (2) bekezdés b) pontja alapján tágabb összefüggéseiben kell vizsgálni, a döntést a mérlegelési jogkörben hozott határozat követelményei szerint köteles indokolni a hatóság. [1997. évi LXXVIII. törvény 48. § (2) bekezdés b) pont, 1952. évi III. törvény 339/B. §]

[2] A hatóság köteles a döntéshozatala alapjául szolgáló tényállást tisztázni, ennek körében azt vizsgálni, hogy a korábbi melléképület teljes vagy részleges bontására került-e sor. E vizsgálat jelentősége abban áll, hogy a hatóság az elévülési időn túl intézkedést nem tehet, az elévülési időn belül azonban a szabálytalanság ellen felléphet. [2004. évi CXL. törvény 50. § (1) bekezdés]

Kfv.37776/2015/7 LETÖLTÉS
 
[1] A hatóság az építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek kapcsán is számon kérheti az építésügyi előírásoknak való megfelelést. Ha a helyi építésügyi szabály a bruttó szintterületi mutató adott mértékén felül írja elő azt, hogy egy rendeltetési egységhez tartoznia kell személygépjármű-tárolónak, akkor a hatóság köteles a bruttó szintterület nagyságát rendeltetési egységenként vizsgálni és határozatában részletesen indokolni e körben tett megállapításait és annak jogi indokait. [1997. évi LXXVIII. törvény 18. § (1) bekezdés, 2004. évi CXL. törvény 50. § (1) bekezdés, 72. § (1) bekezdés, Budapest, XXI. kerület Csepel városrendezési és építési szabályzatáról szóló 6/2002. (III.26.) önkormányzati rendelet 35. § (8) bekezdés b) pont]
Kfv.37787/2015/7 LETÖLTÉS
 
A harmadik országbeli állampolgár megélhetését csak jogszerűen szerzett, adózott jövedelemmel igazolhatja. Amennyiben a kérelmező nem a valós jövedelemről nyilatkozik, megtéveszti a hatóságot, megvalósítja a hamis adatközlést.
Kfv.37797/2015/4 LETÖLTÉS

 

Az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését vizsgáló hatósági eljárásban a vizsgálati időszak megállapítása során az eljárás megindításának határidejéről rendelkező Ebktv. 17. §-a az összehasonlíthatóság körébe bevonható esetek meghatározásánál a tényállást nem szorítja keretek közzé, időbeli korlátot a kontrollcsoport kiválasztására nézve nem tartalmaz.
Kfv.37798/2015/5 az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény LETÖLTÉS
 
Fegyelmi vétséget követ el az az építész- tervező, aki az általa készített terv felhasználására vonatkozó hozzájárulását a részéről megfelelőnek tartott anyagi ellenszolgáltatás megfizetéséhez köti
Kfv.37808/2015/7   LETÖLTÉS
   
A gépjármű közúti forgalomból való ideiglenes kivonását a kölcsönszerződés felmondása okán a közhiteles járműnyilvántartásba bejegyzett pénzintézet, mint a gépjármű törzskönyvével jogszerűen rendelkező fél jogszerűen kérheti. A kölcsönszerződés és az opciós szerződés érvényességének vizsgálata nem az ilyen ügyben eljáró közigazgatási hatóság feladata, az ezzel kapcsolatos polgári jogi igények elbírálására a közigazgatási perben nincs lehetőség.
Kfv.37809/2015/4 LETÖLTÉS
 
[1] A hatóság a határozatában köteles megjelölni, hogy mely jogszabályi rendelkezésre alapította a kérelem elutasítását. A jogszabályok megjelölésének teljes hiánya lényeges eljárási szabálysértés, a jogi hivatkozás a peres eljárás során nem pótolható.

[2] Az erdészeti hatóság az erdőgazdálkodói nyilvántartás vezetése során az érintettek közötti polgári jogi jogviszonyokba nem avatkozhat bele, regisztratív feladatai ellátása során csak a nyilvánvaló érvénytelenség esetén utasíthatja el a kérelmet. [2004. évi CXL. tv. 72.§ (1) bekezdés ef) pont, 1952. évi III. tv. 339.§ (1) bekezdés, 153/2009.(XI.13.) FVM rendelet 11.§ (7) bekezdés a) pont]

Kfv.37810/2015/7 LETÖLTÉS

 

A biztonsági övezetet sértő növényzet eltávolítására a hálózati engedélyes köteles a zavartalan villamosenergia-ellátás biztosítása érdekében
Kfv.37819/2015/4 LETÖLTÉS
 
A Ket. 72. § (1) bekezdésének csak olyan döntés felel meg, amelynek rendelkező része és indokolása összhangban van és minden eldöntendő kérdésre kiterjed. A hatóság rendelkezésének egyértelműnek, követhetőnek és végrehajthatónak kell lennie, a határozat rendelkező részét úgy kell megszövegezni, hogy abból a kötelezett címzettje mind szövegszerűen, mind a döntés egésze alapján kiolvasható legyen. A rendelkező rész pontossága, világossága alapvető jogbiztonsági kívánalom.
Kfv.37825/2015/8 a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény LETÖLTÉS
 
Versenyjogilag tiltott a közbeszerzési pályázaton induló vállalkozások közötti olyan kapcsolatfelvétel, amely azt célozza, hogy a kiírt tendereken, azt egymás között felosztva, a pályázók az egyes pályázatokon a saját, illetve a versenytársuk nyerését biztosítsák. Versenykorlátozó magatartásnak minősül a pályázati tételek kapcsán a pályázóknak egymás között a piac felosztására tanúsított megállapodása (Tpvt. 11. § (1) bekezdése, (2) bekezdés d) pontja).
Kfv.37827/2015/19 LETÖLTÉS
 
Az Ütv. 63.§ (1) bekezdése szerinti új eljárás elrendelésének csak a kettős feltétel együttes fennállása esetén van meg az alapja. Az Ütv. 63.§ (1) bekezdése szerinti kérelem elutasításáról szóló kamarai döntés és annak bírósági felülvizsgálata nem nyitja meg a lehetőséget a jogerősen lezárt fegyelmi eljárás és határozat felülbírálatára. [1998. évi XI. törvény 63.§ (1) bekezdés]
Kfv.37884/2015/13 az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény LETÖLTÉS
 
A hulladékgazdálkodási tevékenység (ártalmatlanítás, szállítás) engedélyköteles voltáról a hatóság az eljárás megindulásakor hatályos szabályok szerint dönt. Ha az ügy lényeges körülményeit érintő állításait a bizonyításra köteles fél nem bizonyítja, akkor azt a terhére kell értékelni. [1952. évi III. törvény 3.§ (3) bekezdése, 164.§ (1) bekezdése, 339/A.§-a, 2012. évi CLXXXV. törvény 14.§ (1) bekezdés, 17.§ (1) bekezdés, 31.§ (2) bekezdés, 2. számú melléklet D1. pont]
Kfv.37941/2015/4 LETÖLTÉS

 

Az FVM rend. 59. § (2) bekezdéséből fakadóan csak olyan felmérési, térképezési, területszámítási hiba javítható, amely természetbeni határvonalat érintő változást nem idéz elő. A természetbeni határvonalat is érintő jogvita földhivatali hatáskörben nem dönthető el, annak érvényesítése polgárjogi útra tartozik.
Kfv.37945/2015/17 Az állami alapadatok felhasználásával végzett sajátos célú felmérési és térképészeti tevékenységről szóló 46/2010. (IV. 27.) FVM rendelet LETÖLTÉS
 
A közvetlen érdeksérelem igazolásának hiányában a kereshetőségi jog hiányát kell megállapítani és a keresetet el kell utasítani.
Kfv.37948/2015/3 LETÖLTÉS
 
Megbízási szerződés esetén a megbízó személyében bekövetkezett – de nem halál miatti – változás önmagában és az Evt. 18.§ (2) bekezdése szerinti adatok hiányában nem eredményezheti annak hatósági megállapítását, hogy a megbízási jogviszony, ezzel együtt az erdőgazdálkodó használati joga megszűnt, és ezért őt a nyilvántartásból törölni kell. [2009. évi XXXVII. törvény 18.§ (2) bekezdés, 153/2009.(XI.13.) FVM rendelet 14.§ és 15.§, 1959. évi IV. törvény 481.§]
Kfv.37966/2015/9 az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény LETÖLTÉS
 
Az Fdtv. 16. § (7) bekezdése az Fdtv. 1. § (2) bekezdése és 16. § (1)-(6) bekezdéseinek megsértése esetén fogyasztóvédelmi bírság szankció alkalmazását teszi lehetővé, mely nem zárja ki az Fgytv. 47. § (1) bekezdése szerinti egyéb fogyasztóvédelmi intézkedések megtételének a lehetőségét, ha a forgalmazó az értékesítés körében megszegi az Fgytv. 16/A. § (3) bekezdésében rögzített tilalmi rendelkezést, mely jogsértésért objektív felelősséggel tartozik.
Kfv.37974/2015/5 a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 16/A. § (3) és (4) bekezdését, valamint a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény LETÖLTÉS
 
[1] A közigazgatási szerv előtt folyamatban volt jogorvoslati eljárás pártatlanságának a határozat adataiból is ki kell derülnie.  [2] Az ítélet ténybeli megalapozottságát nem befolyásolja az, ha a felperes szabályszerű felhívás ellenére nem bizonyítja tényállításait.
Kfv.37984/2015/4 LETÖLTÉS

 

A felülvizsgálati bíróság a pert hivatalból megszünteti, ha az elsőfokú peres eljárás során a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasításának vagy a per megszüntetésének volt helye, azonban a pergátló körülményt az elsőfokú bíróság nem észlelte és a keresetet érdemben elbírálta.
Kfv.37992/2015/6 LETÖLTÉS
 
A jegyző nem vehet részt annak a hatósági ügynek az elintézésében, amelyben az illetékességi területének az önkormányzata az eljárás tárgyával összefüggő kötelezettséget vállal.
Kfv.38014/2015/5 LETÖLTÉS
 
[1] A bizonyítási kötelezettség azt a felet terheli, aki az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis helyességét vitatja.

[2] Nem létező ingatlanra tulajdonjogot bejegyezni nem lehet, ilyen bejegyzésre irányuló kérelemmel ranghelyet alapítani nem lehet. Társasházi közös tulajdonból résztulajdoni hányadot csak az önálló tulajdoni albetét tulajdonosa szerezhet.

Kfv.38038/2015/7 LETÖLTÉS
 
A Fétv. 94. § (1) bekezdés e) pontjából fakadóan a földhasználat nyilvántartásba vétele iránti eljárásban a használat időtartamának meghatározása olyan lényeges kérdés, melyre vonatkozó adatok nem térhetnek el a bejelentési adatlapon és az ahhoz csatolt okiratokban. Ellenkező esetben a Fönyir. 6. § (3) bekezdés b) pontja értelmében a bejelentés hiánypótlási felhívás kibocsátása nélküli elutasításának van helye.
Kfv.38079/2015/6 a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő rendelkezésről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény , valamint a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet LETÖLTÉS
 
Az Alkotmánybíróság határozata hiányzó jogszabályi rendelkezéseket nem pótol, így az egyházkénti nyilvántartásba vétel jogszabályi feltételeinek teljesítése hiányába az erre irányuló kérelmet el kell utasítani.
Kfv.38095/2015/2 LETÖLTÉS
 
Az NFA tv. erdőterület haszonbérbe adására vonatkozó rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha az erdőrészletben az állam rendelkezik tulajdoni hányaddal és az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet nyilvános pályázatot ír ki a haszonbérbeadásra. Ilyen pályázat kiírásának hiányában az általános szabályok az irányadóak a haszonbérbeadásra akkor is, ha az állam résztulajdonos.
Kfv.38145/2015/5 a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény LETÖLTÉS
 

 

Vissza a Kúria egyedi tartalmi döntései főoldalára!

 

 

 

 

 

 

Exit mobile version