Site icon Jogbogozó

A pálinka magánfőzés szabályai 2021 januárjától

Spread the love

Kedves Látogató!

A pálinka magánfőzés szabályai 2021 januárjától megváltoztak. A változás lényege, hogy 86 liter magánfőzött párlat adómentes lett!

És most nézzük részletesebben a változásokat!

Az nem változott, hogy az önkormányzati adóhatóságnál magánfőzőként regisztráltatnunk kell magunkat, és be kell jelentenünk a pálinkafőző berendezésünket. Tavalyig az állami adó- és vámhatóságnál párlat adójegyet kellett beszereznünk, amelyet a NAV J27 számú formanyomtatvány benyújtásával kezdeményezhettünk. Idéntől NAV_J49 „Bejelentés a magánfőzött párlat előállításáról” nevű nyomtatványt kell használnunk, amelyet elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül, vagy papíralapon nyújthatunk be a lakóhelyünk szerint illetékes NAV igazgatóságon.

 

Mikor kell a bejelentést megtennünk?

Szigorúan a párlat előállítása előtt kell a NAV_J49 nyomtatványt benyújtanunk.

 

A nyomtatvány benyújtása után már főzhetünk is?

Elméletileg igen. A jogszabály a jogkövetkezményeket (bírság, lefoglalás, elkobzás) a bejelentés nélkül előállított párlathoz köti, tehát ha a főzést bejelentetünk, már nagy baj nem érhet minket. Azonban a párlat birtokosának a birtokolt párlat eredetét és a birtoklás jogszerűségét hitelt érdemlően igazolnia kell. Erre pedig a magánfőzöttpárlat-származási igazolás van rendszeresítve. Tehát ha biztosra akarunk menni, nem árt megvárni a magánfőzöttpárlat-származási igazolás megérkezését.

 

Mennyi pálinkát főzhetünk?

A régi szabályozás szerint a párlat adójegy 700 forint értéket képviselt, egy liter 42 térfogatszázalékos tényleges alkoholtartalmú párlat adótartalmát figyelembe véve. A magánfőző tárgyévben legfeljebb 86 darab párlat adójegyet szerezhetett be és legfeljebb ennek megfelelő mennyiségű párlatot állíthatott elő.

Most a helyzet sokkal egyszerűbb. Annyi liter párlatot állíthatunk elő, ahányat a NAV_J49 nyomtatványon bejelentettünk. Évente azonban legfeljebb 86 liter pálinka jelenthető be. Ha ennél kevesebbről szól a bejelentés, az afölötti mennyiséget a tárgyévben később is, akár több részletben bejelenthetjük. Szerintem – mivel nincs adóvonzata – érdemes a teljes mennyiségre magánfőzöttpárlat-származási igazolást beszerezni, így csak arra kell figyelni, hogy az éves keretet ne lépjük túl.

Fontos, hogy mivel a magánfőzött pálinkánk után nem kell jövedéki adót fizetni, a párlat szeszfoka sem befolyásolja a főzhető mennyiséget. Tehát 86 liter bármilyen térfogatszázalékos adómentes párlat főzhető éves szinten, természetesen bejelentés mellett.


 

Mi történik, ha véletlenül több lett a pálinkánk, mint amennyit bejelentettünk?

Ha a magánfőző a bejelentett párlatmennyiségnél több párlatot állít elő, akkor a tárgyév végéig a NAV_J49 nyomtatványon bejelenti a többlet mennyiségét literben az állami adó- és vámhatósághoz. A bejelentés alapján az állami adó- és vámhatóság magánfőzöttpárlat-származási igazolást állít ki és küld meg a magánfőző részére. Azonban az éves mennyiségi korlátot, a 86 liter párlatot ilyen esetben sem lehet túllépni.

 

Mi történik, ha többet sikerült főznünk, mint a megengedett 86 liter pálinka?

Itt nem változott a szabályozás. Az évente magánfőzés keretében előállítható párlatmennyiség túllépése esetén a magánfőző a többletmennyiséget köteles haladéktalanul bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak (nem az önkormányzati adóhatóságnak!) és az állami adó- és vámhatósággal egyeztetett módon gondoskodni a többletmennyiség megsemmisítéséről.

 

Mi a helyzet a 2021 előtt magánfőzött pálinkával?

A pálinka magánfőzés szabályai 2021 januárjától hatályba lépő változásai előtt főzött párlatra az előállításkor hatályos szabályokat kell alkalmazni. Ez a gyakorlatban a származás igazolása tekintetében lényeges. Ezek szerint nem szabad eldobni az előző években vásárolt párlat adójegyeket, mert a régebben főzött pálinkánk származásának igazolására az szolgál.

És most nézzük meg közelebbről a sokat emlegetett NAV_J49 adatlapot!

Az ÁNYK nyomtatványkitöltő program telepítése és/vagy indítása után a NAV_J49 Bejelentés a magánfőzött párlat előállításáról adatlap itt elérhető!

A „NAV_J49 nyomtatványkitöltő program telepítése” szövegre kattintva felugrik az alábbi párbeszédablak, ahol a Run gombra kell kattintani.

Kattintsunk a Tovább gombra!

Ismét tovább!

Aztán megint Tovább!

Végül kattintsunk a Befejezés gombra!

 

Javaslom, hogy az első képen található „NAV_J49 aktív súgó telepítése” szövegre kattintással a súgót is telepítsük a fentiek szerint.

 


Ezután az ÁNYK programban nyissuk meg a letöltött űrlapot az „Új nyomtatvány” ikon használatával:

A szűrőt is alkalmazhatjuk, ha így könnyebb megtalálni a NAV_J49 nyomtatványt:

 

Használjuk a Megnyitás gombot!

Ha minden jól megy, ez a látvány tárul elénk:

A felugró ablak szükség szerinti „leokézása” után legördíthetünk az űrlap aljára. Ennyi az egész!

A NAV_J49 Bejelentés kitöltése

Az A) és C) részt üresen hagyjuk, a B) részbe a személyes adataink kerülnek.

A D) rész első rovatában a desztilláló berendezés tárolási, használati helyét adjuk meg, ha az a lakcímünktől eltér. Egyébként a rovatot üresen hagyjuk.

A második rovatba a desztillálóberendezés önkormányzati regisztrációs számát írjuk, ha van. Ha nincs ilyenünk, akkor a „nincs” szót kell a rovatba írni.

„Jelen bejelentés alapján előállítani kívánt párlat mennyisége literben”: Az előállítani kívánt párlat mennyiségét kell beírni literben. Legfeljebb 86 liter lehet évente.

A „Tárgyévben a származási igazolás kiállítását megelőzően – a magánfőző által tett bejelentetések szerint – előállított párlat mennyisége literben” rovatba jelen bejelentés előtt, a tárgyévben korábban bejelentett, előállított párlat mennyiségét kell beírni literben.

A „Tárgyévben a magánfőző által előállított párlat mennyisége összesen” rovat automatikusan töltődik. Itt az előző két rovat összege, legfeljebb 86 liter szerepelhet.

„A magánfőzésre vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelek” jelölőnégyzetet kattintással be kell ikszelnünk.

Az E) rész a keltezést, a bejelentő adóazonosító jelét, illetve az esetleges meghatalmazás jelölését tartalmazza.

 

Lefuttatunk egy ellenőrzést az Ellenőrzések menü segítségével:

 

Ha minden rendben, ezt látjuk:

A NAV_J49 Bejelentés elektronikus benyújtása

Kapcsolat az Ügyfélkapuval, majd a nyomtatvány megjelölése elektronikus beküldésre:

 

Egy okézás után egy automatikus ellenőrzés következik, amelyet szintén le kell okéznunk:

 

Újabb OK:

 


A „Kapcsolat az Ügyfélkapuval” lenyíló menüből a „Nyomtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül” szövegre kell kattintani:

 

Rendben:

 

Az Ügyfélkaput választjuk:

 

És ha tudjuk az Ügyfélkapu jelszavunkat, megy is a bejelentés:

 

Készen is vagyunk! 🙂

Persze a Bejelentést ki is nyomtathatjuk, és postán vagy személyesen is benyújthatjuk a lakóhelyünk szerint illetékes NAV igazgatósághoz.

 

Végül egy friss-ropogós származási igazolás:

Fontos!

Ez a bejegyzésem a pálinka magánfőzés szabályai 2021 januárjában bevezetett változásairól szól, az egyéb, változatlan szabályokról itt olvashatsz.

 

Üdv:
Árpi


A bejegyzéshez a Facebook oldalamon kommentelhetsz!

A bejegyzést megalapozó jogszabályok kivonata itt elérhető.

 

A bejegyzés tartalmához fűzött fontos figyelmeztetést olvashatsz itt.

Exit mobile version