A Kúria Kfv.II.37.917/2018/6. számú ítélete

Spread the love

A Kúria

mint másodfokú bíróság

ítélete

Az ügy száma:                 Kfv.II.37.917/2018/6.

 

A tanács tagjai:. Tóth Kincső a tanács elnöke

. Rothermel Erika előadó bíró

. Márton Gizella bíró

 

A felperes:                   Felperes neve

(címe)

 

A felperes képviselője:. Sós Tamás pártfogó ügyvéd

(cím)

 

Az alperes:Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

(1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 52.)

 

Az alperes képviselője:. kamarai jogtanácsos

 

A per tárgya:                 energiaügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:

A felülvizsgálni kért jogerős határozat:ővárosi Törvényszék

105.K.700.388/2018/14. számú ítélete

Rendelkező rész

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 105.K.700.388/2018/14. számú ítéletét helybenhagyja.

 

A fellebbezési illetéket és a pártfogó ügyvéd díját teljes egészében az állam viseli.

 

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak helye nincs.

 

Indokolás

A bírósági felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1]     A felperes panaszt nyújtott be TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. elosztói engedélyesnek (a továbbiakban: engedélyes) a (cím) szám alatti felhasználási helyen a fogyasztásmérő leszerelésének tárgyában tett intézkedései jogszerűségének felülvizsgálatát kérve. Sérelmezte, hogy a felhasználási helyen az engedélyes – a gázszolgáltatás felfüggesztését követően – a fogyasztásmérőt több alkalommal le kívánta szerelni, holott az az ő tulajdona. Kifogásolta továbbá, hogy ehhez az engedélyes hatósági, rendőrségi segítséget is igénybe vett, mindezek során pedig nem volt tekintettel a felhasználási helyen élő súlyosan fogyatékos fogyasztóra, a felperes gyermekére. Kifejtette azt is, hogy tudomása szerint az 1994-ben végzett gázközmű-fejlesztés során a fogyasztásmérő a tulajdonává vált, azt az engedélyes nem váltotta meg, tehát annak leszerelésére nem jogosult. Az alperes a panasz beérkezését követően nyilatkozattételre hívta fel az engedélyest, aki előadta, hogy a felperessel az engedélyes jogelődje 1997-ben kötött általános közüzemi szerződést, az irányadó jogszabályi rendelkezések szerint pedig a gázmérő a szolgáltató tulajdonát képezi. Előadta, hogy 2013. április 23-án a gázszolgáltatás a felperes számlatartozására tekintettel került felfüggesztésre, magát a gázszolgáltatást közterületen szüntették meg. A nyilatkozat szerint a számlatartozás további fennállása miatt a felperessel a szolgáltatási szerződést 2014. március 5-én megszüntették, majd több alkalommal megkísérelték a fogyasztásmérő és a nyomásszabályozó leszerelését, amit a felperes nem tett lehetővé. Tájékoztatta az alperest, hogy a panaszos felperes nem rendelkezik védendő fogyasztói státusszal.

[2]     Az alperes 2017. december 13. napján kelt FVFO_2017/2271-4. számú határozatával a felperes panaszát elutasította. Határozata indokolásában hivatkozott a felperes és az engedélyes közötti közüzemi szerződés megkötésekor hatályos, a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Gszt.) 25. § (2) bekezdésére, amelynek második fordulata kimondja, hogy a gázmérő a gázszolgáltató tulajdona. Hivatkozott továbbá a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: GET.) 66. §-ának a védendő fogyasztói státusz kérelemre történő megállapításának feltételeit rögzítő rendelkezéseire is. Megállapította, hogy a felperes ilyen eljárást nem kezdeményezett, az érintett felhasználási helyen védendő fogyasztót nem vettek nyilvántartásba.

A kereseti kérelem és az alperesi védirat

[3]     A felperes a kereseti kérelmében a támadott határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra utasítását kérte.

[4]     Az alperes védiratában fenntartva határozata indokolásában foglaltakat, a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú ítélet

[5]     Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasított. Ítéletének indokolása szerint az alperesi hatóságnak az a kötelezettsége, hogy a tényállást, vagyis azokat a tényeket, körülményeket, amelyeknek a jelen döntés alapjául szolgáló panasz elbírálásához jelentősége van, rögzítse, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezze és ennek eredményeként beszerzett bizonyítékokat összevesse és azok értékelése alapján határozatát részletesen, a jogszabályi követelményeket kielégítő módon, megfelelően indokolja. Hivatkozott a GET. 66. § (1) bekezdésére, mely szerint az érintett engedélyes a kedvezmények biztosítása érdekében a működési területén, az egyes felhasználási helyeken vételező védendő fogyasztókról nyilvántartást vezet, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a lakossági fogyasztó a kedvezmények melyik körére [65. § (2), (4) és (5) bekezdések] jogosult és ezek közül melyek igénybevételét kérte. A GET. 66. § (4) bekezdése alapján pedig a nyilvántartásba történő felvételt az érintett engedélyes ügyfélszolgálatán a lakossági fogyasztónak kell kérnie. Az elsőfokú bíróság rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy az alperes a tényállást a panasz kivizsgálásához szükséges mértékben feltárta, így megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a fogyasztási helyén lévő gázmérő a szolgáltatási szerződés és a Gszt. 25. § (2) bekezdése alapján az engedélyes szolgáltató tulajdonát képezi. Előbbi tehát jogszerűen járt el, amikor a gázszolgáltatás megszüntetését követően annak leszerelése iránt intézkedéseket tett. Rámutatott arra is, hogy az alperes helyesen állapította meg, miszerint a felperes nem kezdeményezte a védendő fogyasztó státuszának nyilvántartásba vételét a GET. 66. §-a alapján a tárgyi fogyasztási helyen Ugyanakkor panaszában – amelyben foglaltakhoz eljárása során az alperes kötve volt – a felperes nem a védendő fogyasztói státusz megsértése miatt, hanem a fogyasztásmérő leszereléséhez kapcsolódóan az engedélyes által megtett intézkedésekkel szemben emelt kifogást. Mindezek alapján megállapította, hogy az alperes megalapozott és jogszerű döntést hozott az ügyben, eljárása során sem anyagi jogi, sem eljárásjogi szabálysértést nem követett el, az irányadó jogszabályokat helyesen értelmezte és alkalmazta.

A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem

[6]     A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelemnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet téves ténybeli és jogi következtetéséken alapul. A bíróság nem vette figyelembe, hogy az alperes nem tisztázta a tényállást, figyelmen kívül hagyta azt, hogy a panasz tárgya nemcsak a mérőóra leszerelése volt. Ennélfogva az alperes nem vizsgálta ki az alperes panaszát teljes körűen, figyelmen kívül hagyta a súlyosan fogyatékos fogyasztó lakhelyének védelmét. Téves az az ítéleti megállapítás is, hogy a felperes nem szerezhette meg a mérőóra tulajdonjogát, hiszen ez megállapodás kérdése. Hangsúlyozta, hogy mindezt alátámasztja a részéről a fellebbezéshez csatolt iratanyag, amelynek figyelembevételét kérte.

[7]     Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet minden tekintetben jogszerű, a felperes pedig új érveket nem hozott fel. Hangsúlyozta, hogy a panaszból egyértelműen kitűnik annak tárgya, ami a gázszolgáltatás megszüntetése és a mérőóra leszerelésére tett kísérlet, nem pedig a védendő fogyasztói státusba vétel elmaradása. Az alperes a továbbiakban valamennyi korábbi nyilatkozata figyelembevételét kérte.

 

A Kúria döntése és jogi indokai

 

[8]     A felperes fellebbezése nem alapos.

[9]     A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott a közigazgatási határozat jogszerűségével kapcsolatban, döntésével és indokaival a másodfokú bíróság egyetért. A Kúria a fellebbezési eljárásban a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 108. §-a alapján járt el.

[10]   A Kúria elöljáróban rögzíti, hogy a közigazgatási hatóságnak a panasz kivizsgálása során a panaszolt helyzet, tevékenység szempontjából releváns tényeket kellett megállapítania és azok alapján eldöntenie, hogy alapos-e a panasz vagy sem. A másodfokú bíróság egyetért azzal, hogy jelen ügyben releváns és felperes által sem vitatott tény, miszerint a felperes tartozást halmozott fel, amiért az engedélyes először felfüggesztette, majd – a vételezés megakadályozása érdekében – közterületen történt beavatkozással végleg megszüntette a gázszolgáltatást. A gázóra leszerelésére csak kísérletet tett az engedélyes, az azonban sikerre nem vezetett. Ezen intézkedés tartama alatt a felperes nem volt védendő fogyasztóként nyilvántartva.

[11]   A fentiek tükrében és a fellebbezésben foglaltakra tekintettel a másodfokú bíróság az alábbiakra mutat rá. A felperes tévedett akkor, amikor a mérőóra tulajdonosának vélte magát. A Gszt. 25. § (2) bekezdésének második fordulata szerint a gázmérő a szolgáltató, jelen esetben az engedélyes tulajdona. A fenti törvényi rendelkezést az alperes alátámasztotta a felperes és az engedélyes között létrejött szerződés tényével, míg a felperes ennek ellenkezőjét csak állította, de nem bizonyította. A Kp. 78. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 265. § (1) bekezdése alapján jelen ügyben a felperesnek volt érdeke annak bizonyítása, hogy a mérőóra tulajdonosa ő maga. E tény bizonyításának hiánya jogkövetkezményeit az idézett rendelkezés alapján ő viseli. Ennélfogva az alperes a mérőóra leszerelésére az engedélyes részéről tett kísérletet értelemszerűen nem értékelhette jogsértőnek az engedélyesi tulajdonjog hiánya miatt, miután a felperes a saját tulajdonjogát nem tudta igazolni.

[12]   A felperes mind a szolgáltatás megszüntetésének tényét, mind módját azon az alapon vitatta, hogy a fogyasztói helyen él fogyatékos gyermeke, ezért védendő fogyasztónak minősül. A másodfokú bíróság egyetért azzal az ítéleti megállapítással, miszerint a védendő fogyasztói státus következményeként érvényesülő védettségnek csak egyik feltétele a védettség alapjául szolgáló körülmény (betegség, fogyatékosság) fennállása. Ezen túlmenően szükséges, hogy egy, a jogszabály [GET. 65. § (3)-(4) bekezdései] által rendezett, kérelemre induló eljárás során ezt a körülményt a kérelmező igazolja [GET. 66. § (2) bekezdése], és a döntést hozó a kérelmezőt a nyilvántartásba felvegye, mely időponttól illeti meg a kérelmezőt a védettség [GET. 66. § (4) bekezdése]. A védettség, mint jogkövetkezmény tehát a nyilvántartásba vételt követően illeti meg a rászorulót, ezért az alperes alappal hivatkozott arra, hogy eljárása során nem értékelhette a felperes védettségre vonatkozó érveit, mivel a felperes a nyilvántartásban ilyen státuszú fogyasztóként nem szerepel. A Kúria egyetért az alperessel abban is, hogy a védendő fogyasztói státusz nem volt tárgya az alperesi eljárásnak, hiszen az egy másik eljárásban vizsgálandó. Tény azonban, hogy a felperes erre való hivatkozása okán az alperesnek foglalkoznia kellett a védendő státusszal, és annak hiánya okán vonhatta le következtetését, miszerint a felperes ezirányú hivatkozása a panasz szempontjából nem értékelhető, a panaszeljárás során a védendő státusz megállapítására nincs mód. Összességében az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes tisztázta a tényállást és megalapozott döntést hozott.

[13]   Minderre tekintettel a Kúria a felperes fellebbezését alaptalannak értékelte és az elsőfokú ítéletet a Kp. 109. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

Záró rész

[14]   A jogi képviselővel eljáró alperes perköltséget költségjegyzék előterjesztése útján nem számított fel, így arról a bíróságnak rendelkeznie nem kellett.

[15]   A Kp. 35. § (1) bekezdése alapján a perköltségre a Pp. szabályait kell alkalmazni. A felperes részére a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhivatal Tiszafüredi Járási Hivatala 2018. március 12. napján kelt JNE/301/500398-2/2018. számú végzésével pártfogó ügyvédi képviselet igénybevételét engedélyezte azzal, hogy ha a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a bíróság nem kötelezi az ellenérdekű felet, akkor azt az állam viseli. Erre és a Pp. 101. § (3) bekezdésre tekintettel a pártfogó ügyvéd díjának az állam általi viseléséről rendelkezett a Kúria, azzal, hogy a pártfogó ügyvédi munkadíj mértékéről a kirendelő külön határozatban rendelkezik.

[16]   A kereseti illetéket a felperesnek biztosított személyes illetékmentesség okán az állam viseli a Pp. 102. § (6) bekezdése alapján.

 

Budapest, 2019. február 27.

 

Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke, Dr. Rothermel Erika s.k. előadó bíró, Dr. Márton Gizella s.k. bíró