A 8 napig még nem késő! című bejegyzéshez kapcsolódó jogszabályok kivonata

Spread the love
1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről

20. § (1) Az e törvényben, valamint külön jogszabályban és közösségi jogi aktusban
a) a meghatározott engedélyhez és meghatározott okmány meglétéhez kötött belföldi vagy nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásra (árufuvarozásra és személyszállításra),
b) a meghatározott okmány meglétéhez kötött saját számlás áru- és személyszállításra,
(…)
e) a veszélyes áruk szállítására, a szállítóra (fuvarozóra), a közúti járműre és annak személyzetére, az áru feladójára, átmeneti tárolójára, a csomagolóra, a berakóra, a töltőre, a címzettre és a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezésére és képesítésére,
f) a gyorsan romló élelmiszerek és élő állatok közúti szállítására,
g) a bérelt járművekkel végzett közúti áruszállításra,

h) a közúti járművek közúti közlekedésben való részvételéhez előírt műszaki, biztonsági és környezetvédelmi tulajdonságokra, a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére, a rakomány rögzítésére, továbbá az ömlesztett áruk szállítására,
i) a nemzetközi kombinált árufuvarozást elősegítő kedvezményekre,
j) a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozására,
(…)
n) a (7)-(7a) bekezdésben meghatározott, valamint a 44. § (4) bekezdés szerinti, a jármű továbbközlekedésének megtiltására irányuló, hatósági intézkedésre,
o) a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer keretében végzett mérés eredménye befolyásolásának tilalmára
vonatkozó rendelkezések megsértői bírság fizetésére kötelezhetők.

 

156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról

2. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés a) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 1. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki

a) a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet 2. § (2) bekezdésében,

b) a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR.) 3-34. §-ában,

c) a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

d) a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája által létrehozott közlekedési engedélyek használatának szabályairól szóló 56/2005. (VII. 7.) GKM rendeletben,

e) a „Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 3. törvényerejű rendeletben,

f) a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvényben,

g) a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

h) az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

i) az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 9-i 361/2014/EU bizottsági rendeletben,

j) az autóbusszal végzett nemzetközi nem menetrend szerinti személyszállításról szóló (INTERBUS) megállapodás kihirdetéséről szóló 309/2002. (XII. 28.) Korm. rendeletben,

k) a kétoldalú közúti áru- és személyszállításról szóló nemzetközi szerződéseket kihirdető – a 12. mellékletben foglalt – jogszabályokban,
l) a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben

meghatározott, a közúti közlekedési szolgáltatások végzéséhez előírt engedélyekre és okmányokra vonatkozó rendelkezést megsérti.

3. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 2. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a 2. § a), b), g), h), i) és k) pontjában meghatározott jogszabályban vagy nemzetközi szerződésben meghatározott rendelkezést megsérti.

6. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés e) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 5. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
(…)
h) a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról szóló 7/2011. (III. 8.) NFM rendeletben,
(…)
meghatározott, a veszélyes áruk, anyagok, hulladékok szállítására (fuvarozására), valamint a közúti járműre és annak személyzetére, az áru feladójára, átmeneti tárolójára, a csomagolóra, a berakóra, a töltőre, a címzettre és a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezésére és képesítésére vonatkozó rendelkezést megsérti.

7. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés f) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 6. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi szállításáról és az ilyen szállításhoz használt különleges szállítóeszközökről szóló, Genfben, 1970. szeptember 1. napján kelt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 25/1989. (III. 17.) MT rendeletben,
b) az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről, valamint a 64/432/EGK és a 93/119/EK irányelv és az 1255/97/EK rendelet módosításáról szóló, 2004. december 22-i 1/2005/EK tanácsi rendeletben
meghatározott, a gyorsan romló élelmiszerek vagy az élő állatok szállítására vonatkozó rendelkezést megsérti.

8. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés g) pontjához kapcsolódóan a 7. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a KR. 34. §-ában foglalt rendelkezést megsérti.

9. § (1) A Kkt. 20. § (1) bekezdés h), n) és o) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 8. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki

a) a 2. § a)-b) és j) pontjában foglalt jogszabályokban meghatározott,
b) a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló jogszabályban, ide nem értve a jelzőtáblával elrendelt össztömeg-korlátozásokra vonatkozó,

c) a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeiről szóló 101/2003. (XII. 23.) GKM rendeletben meghatározott,

d) a közúti járművek időszakos vizsgálata egységes feltételeinek elfogadásáról és ezen vizsgálat kölcsönös elismeréséről szóló, Bécsben, 1997. november 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 2001. évi LXVIII. törvényben meghatározott,
az áru- vagy személyszállítást végző járművek közúti forgalomban való részvételére vonatkozó,

e) a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben meghatározott,
f) a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben szabályozott,

g) a 1980. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett, 1968. évi november hó 8. napján Bécsben aláírt Közúti Közlekedési Egyezményben meghatározott

rendelkezést megsérti.

(2) A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan a 8. melléklet 2-3. sorában foglaltak értelmében a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege a vontatójármű forgalmi engedélyében meghatározott együttes tömeg és a vontatási adatainál feltüntetett, az ellenőrzés időpontjában vontatott pótkocsira vonatkoztatható vontatási tömeg adatainak összege, kivéve, ha a forgalmi engedély hivatalos feljegyzések rovata tartalmaz a járműszerelvény tömegére vonatkozó adatot.

(3) A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan, ha több tengely vagy tengelycsoport túlterhelt, a legmagasabb túllépésre vonatkozó bírságtételt kell figyelembe venni.

(4) A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan, ha egyszerre áll fenn az (1) bekezdés b) és f) pontjában hivatkozott jogszabályok szerinti megengedett legnagyobb össztömeg túllépése, a jogsértésekre vonatkozó bírságtételek közül a magasabbat kell figyelembe venni.

(5) A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan, ha egyszerre áll fenn a megengedett legnagyobb össztömeg túllépése és a tengely- vagy tengelycsoport-túlterhelés, az ezekre vonatkozó bírságtételek összeadódnak.

(6) A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan, ha a megengedett legnagyobb hosszúság, magasság, szélesség túllépése együttesen van jelen, a legmagasabb túllépésre vonatkozó bírságtételt kell figyelembe venni.

(7) Nem szabható ki a megengedett legnagyobb össztömeg túllépésére vonatkozó, az (1) bekezdésben meghatározott bírság, ha a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pont af) alpontjában meghatározott jármű megengedett legnagyobb össztömeg túllépése 2018. június 30. napjáig elkövetett jogsértések esetén nem haladja meg a 2%-ot, 2018. július 1. napjától 2018. december 31. napjáig elkövetett jogsértések esetén nem haladja meg az 1%-ot.

10. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés i) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 9. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a nemzetközi kombinált árufuvarozást elősegítő kedvezményekről szóló 266/2003. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezést megsérti.

11. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés j) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 10. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezést megsérti.

13. § (1) Amennyiben az ellenőrző hatóság
a) az 1. melléklet 2. pont a) alpontjában, 3. pontjában, 5. pont a) és b) alpontjában, 7., 7/A., 8. és 9. pontjában,
b) a 2. melléklet 1-2. pontjában,
b1) az 5. melléklet 3. táblázat 16. pontjában,
c) a 6. melléklet 1-4. pontjában,
d) a 7. melléklet 2. pontjában,
e) a 8. melléklet 2-8., 10. és 19. pontjában,
f) a 9. melléklet 1. pontjában,
g) a 10. melléklet 1. pontjában
meghatározott okmány hiányát állapítja meg, de a hiányzó okmány megléte a közlekedésért felelős miniszter nyilvántartásából megállapítható, vagy a nyilvántartásban nem szereplő, az ellenőrzés időpontjában minden kétséget kizáróan érvényes okmányt az ellenőrző hatóságnak – az ellenőrzés napját követő 8 napon belül – bemutatják, a bírság összege a mellékletek megfelelő sorában meghatározott összeg fele, de legfeljebb 30 000 forint.

mellékletpont/alpontokmány
1.2. a)érvényes közösségi engedély
közösségi engedély hitelesített másolata/és nem rendelkezik engedélykivonattal
3.Közúti árutovábbítási engedély-kivonat nélkül végzett árutovábbítás, illetve autóbusszal közúti személyszállító engedélykivonat nélkül díj ellenében végzett személyszállítás
5. a)Személyszállító vezetői igazolvány vagy azonosító lap nincs a járművön
5. b)Személyszállító engedély kivonat nincs a járművön
7.A járművezető szakmai képesítését igazoló okmány hiánya
7/AA járművezető nem tudja a nemzeti jog előírásának megfelelően bemutatni érvényes gépjármű-vezetői képesítési igazolványát vagy vezetői engedélyét a bejegyzéssel (elvesztette, elfelejtette, sérült, olvashatatlan)
8.Járművezetői igazolvány hiánya
9.Személy- vagy áruszállítás érvényes vezetői engedély nélkül
2.1.Saját számlás közúti áruszállítás, autóbusszal végzett saját számlás személyszállítás végzése az arra jogosító igazolvány nélkül
2.A saját számlás közúti áruszállítás, autóbusszal végzett saját számlás személyszállítás feltételeinek megtartását igazoló, a járműre vagy a járművezetőre vonatkozó okmány (okmányok) hiánya
5.3. táblázat 16. pontA járművezetőnek nincs érvényes vizsga igazolása.
6.1.A gyorsan romló élelmiszerek szállítását végző, nemzetközi forgalomban közlekedő különleges tehergépkocsi szállítási alkalmasságát igazoló bizonyítvány vagy bizonyítványtábla hiánya
2.Szállítmányozói engedély nélkül végzett élőállat-szállítás
3.Az élőállat-szállításhoz használt közúti jármű jóváhagyási igazolásának hiánya
4.A járművezető/kísérő számára élőállat-szállításhoz előírt képesítési bizonyítvány hiánya
7.2.Bérelt (használatba vett) jármű esetén a bérleti (használatba adási) szerződés hiánya (kivéve, ha a forgalmi engedélyben üzembentartóként bejegyzett), vagy a gépjárművezető foglalkoztatására vonatkozó igazolás hiánya, amennyiben a járművet nem a bérlő (használatba vevő) vezeti
8.2.Jármű vagy járműszerelvény közútkezelői hozzájárulás nélküli, vagy a közútkezelő hozzájárulásában szereplő értéktől eltérő közlekedése, amennyiben a 9. § (1) bekezdés b) pontjában hivatkozott jogszabály (a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet, ide nem értve a jelzőtáblával elrendelt össztömeg-korlátozásokra vonatkozó rendelkezés) szerint megengedett legnagyobb össztömeg túllépése fennáll
3.A 9. § (1) bekezdés f) pontjában hivatkozott jogszabály (a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet) szerint a hatósági engedélyben feltüntetett megengedett legnagyobb össztömeg túllépése jármű vagy járműszerelvény - kivéve az M1 és N1 kategóriájú járművet, vagy M1 és N1 kategóriájú járművet tartalmazó járműszerelvényt - esetében
4.A 9. § (1) bekezdés b) pontjában hivatkozott jogszabály szerint megengedett legnagyobb tengely- vagy tengelycsoport-terhelést meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű esetében
5.A megengedett legnagyobb hosszúságot vagy magasságot meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű
6.A megengedett legnagyobb szélességet meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül közlekedő jármű
7.A megengedett legnagyobb szélességet meghaladó, a közút hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű
8.Túlsúlyos, tengely-, illetve tengelycsoport-túlsúlyos, túlméretes lánctalpas járművel a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy az abban foglalt feltételektől eltérő közlekedés
10.Nemzetközi időszakos vizsgálati bizonyítvány hiánya, érvénytelensége
19.(hatálytalan)
9.1.Kombinált árufuvarozáshoz kapcsolódó engedélymentesség és kedvezmény igénybevétele esetén a kombinált árufuvarozás végzését igazoló okmányok hiánya
10.1.Engedély nélküli közlekedés forgalomkorlátozás alóli mentesség hiányába

A jogszabályi rendelkezések a 2020. február  29-én hatályos állapotukban kerültek feltöltésre. Mindig ellenőrizze a kivonatban szereplő rendelkezések érvényességét!