A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
ítélete
Az ügy száma: Kfv.V.35.533/2016/9. szám
A tanács tagjai: Dr. Lomnici Zoltán a tanács elnöke
Dr. Kárpáti Magdolna előadó bíró
Dr. Kurucz Krisztina bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Falcsik Ügyvédi Iroda
(ügyintéző: dr. Falcsik István ügyvéd,
Az alperes: alperes nevea
Az alperes képviselője: Daniné dr. Égető Mária jogtanácsos
A per tárgya: vámügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. május 10. napján kelt 7.K.27.330/2015/30. számú ítélete
Rendelkező rész
A Kúria a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.K.27.330/2015/30. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 100.000 (azaz százezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak felhívásra 133.300 (azaz százharmincháromezer-háromszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az elsőfokú vámhatóság a határozatában visszavonta az utólagos ellenőrzés eredményeként hozott korábbi döntéseit, és egyetemlegesen kötelezte a D.G.P. s.r.o.-t, (szlovák cég) mint az áru címzettjét és átvevőjét, a nem közösségi árut fuvarozó T.M. Kft.-t, F. K. magánszemélyt (F.K.), a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásban résztvevő és vámáru nyilatkozatot, okmányokat az illetékes hatóságok részére záradékolással benyújtó felperest valamint a vámárura biztosítékot nyújtó főkötelezettet, a C. P. GmbH.-t 1.333.491 Ft (vám + általános forgalmi adó) megfizetésére. Érdemi döntését a közösségi vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (Vámkódex) 38. és 91. cikkére alapítottan azzal indokolta, hogy a közösségi külső árutovábbítási eljárások nem zárultak le szabályosan, a nem közösségi árukat jogellenesen elvonták a vámfelügyelet alól, ezért a Vámkódex 203. cikk értelmében vámtartozás keletkezett, amelynek megfizetésére a határozata rendelkező részébe foglalt adósok kötelesek. Az elsőfokú határozatban kiszabott és közölt összeget a C. P. GmbH. megfizette.
[2] Az F.K., továbbá a felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2015. március 3. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot – helyes indokaira tekintettel – helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2-3.§-aira, 50. § (1) bekezdésére, 72. § (1) bekezdés e) pontjára, a Vámkódex 37. cikk (1) bekezdésére, 92. cikkére, 203. cikk (3) bekezdésére, 213. cikkére, 217. cikk (1) bekezdésére, 220. cikk (2) bekezdés b) pontjára, 221. cikk (1) bekezdésére, a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (Vtv.) 7/K. §-ára, 60. § (1) és (3) bekezdéseire, a közösségi vámkódexet létrehozó 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2454/93/EGK rendelet (Vk.Vhr.) 865. cikkére alapította.
[3] Az alperes határozatának indokolása szerint az elsőfokú hatóság teljesítette tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségét, az alkalmazott bizonyítási eszközöket egyenként és összességükben helytállóan értékelte. Az ügyben az erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási szerv járt el, amely jogosult volt új határozat hozatalára.
[4] Az elsőfokú hatóság megalapozottan állapította meg, hogy az árutovábbítási eljárások során a vámzár fedezete mellett szállított nem közösségi árukat nem mutatták be a k.-i rendeltetési vámhivatalnál. Az árukat – a hatóság tudta és beleegyezése nélkül – A.-ben lepakolták, majd az árutovábbítási okmányokat – a nem közösségi áruktól és a szállítóeszköztől elválasztva, vám elé állítás nélkül – az árutovábbítási eljárás lezárása céljából benyújtották és ezzel egyidejűleg kezdeményezték a szabadforgalomba bocsátást, amelynek elvégzésére nem kerülhetett volna sor, mert az ezt megelőző árutovábbítási eljárás nem zárult le szabályosan a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás miatt.
[5] Az elsőfokú hatóság helytállóan állapította meg az adósok körét. A fuvarozó főkötelezettként ugyanis abban a tudatban vette át az árukat, hogy ezeket közösségi árutovábbítási eljárás keretében szállítja és felelősséget vállalt azért, hogy az árut a rendeltetési vámhivatalnál az előírt követelményeknek megfelelően és határidőn belül bemutatja. F.K.-nek, aki döntéseinek és tevékenységének eredményeként részt vett a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásban, a tanúvallomások szerint tudomása volt, illetve tudomása kellett, hogy legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól. Az áru címzettje, egyben átvevője főkötelezettként abban a tudatban vette át az árukat, hogy ezeket közösségi árutovábbítás keretében szállítják, és felelősséget vállalt azért, hogy határidőn belül, sértetlenül és az azonosítás biztosítására a vámhatóság által hozott rendelkezéseknek megfelelően bemutatják a rendeltetési vámhivatalnál. A felperes Árvai Melinda (Á.M.) alkalmazottja döntéseinek és tevékenységének eredményeként vett részt a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásban, tekintettel arra, hogy az árukra vonatkozó vámáru-nyilatkozat bemutatása, benyújtása, az okmányoknak az illetékes hatóság általi záradékolására történő benyújtása önmagában megvalósítja a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonást, mert ennek következményeként az áruk szabálytalanul a közösségi áruk vámjogi helyzetét kapták meg. Á.M. tudta, hogy az árukat nem tudja vám elé állítani, ezért csak a vámokmányokat nyújtotta be a hatóság részére, amelyekhez fiktív kapujegyeket is készített, így tudomása volt, illetve tudomása kellett legyen arról, hogy az árut elvonják, illetve elvonták a vámfelügyelet alól. A főkötelezettként eljáró C.P. GmbH pedig biztosítékot nyújtott és a közösségi külső árutovábbítási eljárás jogosultjaként ugyancsak kötelezettséget vállalt az áruk rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatására, amelyre nem került sor.
[6] A felperes a közigazgatás eljárás során nem tudta igazolni, hogy az árutovábbítási eljárások K.-en lezárultak volna oly módon, hogy az áruk és okmányok együttes bemutatására is sor került volna. Á.M. maga is megerősítette, hogy a vámáru-nyilatkozatokon közvetett képviselőként megjelölt B.K. Kft. (BK.Kft.) a szlovák cég képviseletét a vámhatóságok előtti ügyekben nem látta el, a teljes körű vámügyintézést a felperes végezte tevékenységi körének keretei között, és Á.M. a szlovák cég részéről F.K.-el tartott kapcsolatot.
[7] A vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás magába foglal minden olyan cselekményt vagy mulasztást, amely megakadályozza, hogy az illetékes vámhatóság hozzáférjen a vámfelügyelet alatt álló áruhoz és elvégezze az ellenőrzést. A vámfelügyelet alatt tartás igazolására nem elégséges az, hogy az árutovábbítási eljárás során az elektronikus továbbítási rendszerben szerepel a tétel, mert ez nem jelenti azt, hogy a vámhatóság az áruk feletti felügyeleti jogát közvetlenül gyakorolhatta volna.
[8] A vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás megvalósítása szempontjából a főkötelezett, fuvarozó aktív magatartást tanúsított, de ez nem magyarázza, és nem menti Á.M. tevékenységét, mely szerint a vámfelügyelet alól jogellenesen már elvont áruk tekintetében az árutovábbítási eljárás lezárását és egyidejűleg a szabadforgalomba bocsátást a vámáru-nyilatkozat és az okmányok benyújtásával miért kérte. A felperes és Á.M. is hosszú időre visszanyúló vámjogi tapasztalattal, szakmai gyakorlattal rendelkezik, ezért tisztában kellett lenniük azzal, hogy az árutovábbítási eljárás lezárására irányuló kérelemmel és az egyidejűleg indítványozott szabadforgalomba bocsátással az áru vám elé állítását végezték el, és nem egy adminisztrációs tevékenységet, amely kizárólag okmányok benyújtására korlátozódik. Á.M.-nek tudnia kellett, hogy a rakomány fizikailag nem lehetett a vámeljárások elvégzések pillanatában K.-n, ennek ellenére kiállította a valótlan adatokat tartalmazó kapujegyet és kezdeményezte a vámeljárásokat. Nem a vámhatóság feladata a vámügynök, mint jogi személy által alkalmazott foglalkoztatottak tevékenységének, szakmai alkalmasságának folyamatos ellenőrzése, ennek elmaradását és az ezzel kapcsolatos felelősséget nem lehet a vámhatóságra, vagy kizárólag az alkalmazottra hárítani. A felperes, mint munkáltató felel a kárt okozó alkalmazottja magatartásáért.
[9] Az importált áruk nem szabályosan nyerték el a közösségi áruk vámjogi helyzetét, többek között a felperes által végzett cselekmények eredményeként a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonást követően, különös tekintettel arra, hogy a vámáru-nyilatkozat elfogadására nincs lehetőség addig, amíg az árut nem állították vám elé. A nem közösségi áruk jelen esetben a közösségi áruk vámjogi helyzetét úgy kapták meg a szabadforgalomba bocsátás során, hogy az ezt megelőző árutovábbítás szabályostól eltérő lezárásáról a vámhatóság csak az utólagos ellenőrzés során és hónapokkal később szerzett tudomást. Érvelésével ellentétben a felperes végezte a vámkezelések minden mozzanatát, a tényleges szerep nélküli, pusztán bevallásokat benyújtó és mentességi engedélyt biztosító BK. Kft. helyett. A felperes felel az árutovábbítások szabálytalan lezárásáért, vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásáért. A vámkezelésekben alkalmazottja aktívan közreműködött és tudatában volt annak, hogy van-e áru és/vagy szállítóeszköz, amit vám elé lehet állítani, és attól függetlenül, hogy ezek nem voltak, kezdeményezte az árutovábbítási eljárás lezárását és a szabadforgalomba bocsátást, amivel megtévesztő magatartást tanúsított.
A kereseti kérelem és ellenkérelem
[10] A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő megváltoztatását, a terhére megállapított vámtartozás törlését, vagy a határozatok hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása és érdemi döntése nem felel meg a Ket. 1. § (2) bekezdésében, 3. § (2) bekezdés b) pontjában, 50. § (1), (4), (6) bekezdéseiben, 72. § (1) bekezdés eb) pontjában, a Vámkódex 4. cikk 16. pontjában, 5. cikk (4) bekezdésében, 92. cikkében, 203. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak.
[11] Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
A jogerős határozat
[12] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
[13] Jogi álláspontja szerint a felperest azért terheli a vámtartozás, mert az árukat még a szabadforgalomba bocsátás előtt jogellenesen elvonták a vámfelügyelet alól. A felperes kezdeményezte az árutovábbítási eljárás lezárását a rendeltetési vámhivatalnál és csak a szükséges okmányokat mutatta be, az árutovábbítási eljárás alá vont árukat nem. A vámfelügyelet alatt álló áruk elválasztása az okmányoktól, és ennek következtében a rendeltetési vámhivatalnál az árutovábbítási eljárás lezárása és a szabadforgalomba bocsátás céljából kizárólag az okmányoknak a bemutatása a Vámkódex 203. cikk (1) bekezdése szerinti vámfelügyelet alóli elvonásnak minősül, mert ezen okmányok alapján az árukat jogszabályellenesen bocsátották szabad forgalomba, szabálytalanul kapták meg a közösségi áru vámjogi helyzetét. A felperes nem gondoskodott az áruk vám elé állításáról, tudta, illetve tudnia kellett arról, hogy a vámárukat a rendeltetési vámhivataltól eltérő helyen a szállítóeszközről lerakodták, ezért ezek kikerültek a vámfelügyelet alól, további sorsuk nem ismert a vámhatóság előtt.
[14] A felperes nem csak a szabadforgalomba bocsátási eljárásoknál, hanem az árutovábbítási eljárások lezárásában is közreműködött alkalmazottja útján. Az alperes e körben is teljesítette a jogilag releváns tények tisztázására irányuló kötelezettségét, mivel nem csak okirati bizonyítékokat szerzett be, hanem tanúkat hallgatott meg, felhasználta a saját informatikai nyilvántartási rendszerében szereplő adatokat is, ezek értékelését helytállóan végezte el, tehát nem sértette meg a Ket. keresetben megjelölt rendelkezéseit.
[15] Az árutovábbítási eljárás, mint felfüggesztő eljárás lezárásával egyidejűleg kezdeményezni kell az áru vámjogi sorsának rendezését, amely a perbeli esetben a szabadforgalomba bocsátás volt, és annak a személynek kell az árutovábbítási eljárás lezárását kezdeményezni, aki a szabadforgalomba bocsátásra vonatkozó bejelentést megteszi, amelyhez mellékelnie kell a megelőző vámeljárás okmányait is.
[16] A perbeli esetben a felperes alkalmazottja útján, elektronikusan indítványozta a szabadforgalomba bocsátási eljárást, amelyre vonatkozó adatokból egyértelműen megállapítható, hogy az egységes vámáru-nyilatkozatban (EV) 40. rovatához kapcsolódóan „Z” kódot tüntetett fel, melynek jelentése megelőző vámkezelés, és ehhez rendelve rögzítette az MRN árutovábbítási tételszámot, amit a papír alapú T1 okmány tartalmaz. A T1 okmány felperes birtokában meglétét igazolja, a „821″ altípuskód. A felperesi árunyilatkozat benyújtásának időpontját követően a vámhatóság az árutovábbítási eljárásban (NCTS rendszer) az érkezési értesítést bejegyezte, elküldte az indító vámhivatal részére a megérkezési értesítési üzenetet, lezárta az árutovábbítást, tehát az árut mentesítette az árutovábbítási eljárás alól. Mielőtt a vámhatóság meghozta a vámteher tartozás nélküli határozatot, a felperes alkalmazottja útján elektronikusan megküldte a szabadforgalomba bocsátási eljárásra vonatkozó CDPS rendszerbe a megelőző külső árutovábbítási eljárás adatait a szabadforgalomba bocsátás céljából.
[17] Összevetve az NCTS rendszer adatait a CDPS adataival egyértelműen megállapítható, hogy a felperes az árutovábbítási eljárás vámhatósági lezárását megelőzően olyan adatokkal kezdeményezte a szabadforgalomba bocsátást, amelyből következően tudomása volt a megelőző árutovábbítási eljárásokról, ezek lezárásának szükségességéről. A felperesnek, mint évtizedek óta vámügynöki tevékenységet végző társaságnak tudomással kellett bírnia arról, hogy szabadforgalomba bocsátásra csak az ezt megelőző felfüggesztő eljárás lezárását követően kerülhet sor, és aki kezdeményezi a szabadforgalomba bocsátást annak lesz kötelezettsége az ezt megelőző eljárás lezárásának kezdeményezése is.
[18] Tekintettel arra, hogy az árutovábbítási eljárás jogellenes lezárását a felperes kezdeményezte az okmányok benyújtásával, így a Vk. Vhr. 865. cikk első mondata alapján a felperesnek a Vámkódex 203. cikk (1) és (3) bekezdései szerinti adósi minősége fennáll (C-430/08., és C-431/08.). A Vámkódex 8. cikkével nem áll ellentétben a Vtv. 60. § (1) bekezdése, amely tagállami szabályozás szintjén két jogi lehetőséget ad a vámhatóság számára. A perbeli esetben a visszavonás mellett az adóhatóság jogszerűen hozta meg a Vtv. 60. § (3) bekezdése alapján új határozatát.
[19] A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a közvetett képviselővel kötött szerződés kizárólag szabadforgalomba bocsátásra terjed ki, az árutovábbítási eljárásra nem, ezért nem vett részt annak lezárásában. Az elsőfokú bíróság az ítéletének 23-25. oldalán az 1-13. pontban részletezte, hogy a felperesnek a Vámkódex 203. cikk (3) bekezdés 2. francia bekezdése szerinti vámadósi minőségét, alkalmazottjáért való helytállási kötelezettségét mely tényekre, bizonyítékokra figyelemmel tartja megállapíthatónak.
[20] Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperest terhelő árubemutatási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit nem lehet a vámhatóságra áthárítani, és a vámadósi minőség nem csak akkor állapítható meg, ha egy személy tudomással bír az elvonásról, hanem akkor is, ha tudomása kellett hogy legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól. A felperest, mint jogi személy tevékenységét kizárólag természetes személy, azaz jelen esetben munkavállalója, Á.M. útján fejthette és fejtette ki. A felperes valóban nem adott utasítást munkavállalójának arra, hogy okmányokkal együtt a perbeli árukat ne mutassák be a kecskeméti vámhivatalnál, de Á.M. a felperes alkalmazottjaként járt el, mégpedig a munkáltatója tevékenységi körében. Ha a felperes hatékonyan ellenőrizte volna alkalmazottja munkáját, akkor elkerülhető lett volna a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás. A felperes nem bizonyította, hogy alkalmazottján kívül más személy is részt vett volna az árutovábbítási eljárások lezárásában és azt sem, hogy nem tudhatott a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásról, illetve, hogy a vámhatóság adott volna engedélyt arra, hogy az árukat nem kell bemutatni a kecskeméti vámhivatalnál, ezért az alperes határozata a kereset által vitatott körben érdemben jogszerű döntést tartalmaz.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[21] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte az ítélet és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését, a terhére előírt fizetési kötelezettség törlését, vagy az ítélet és az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú adóhatóság kötelezését új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint a határozatok nem felelnek meg a Vámkódex 4. cikk 16. pontjának, 5. cikk (4) bekezdésének, 92. cikkének, 203. cikk (3) bekezdésének, a Vk. Vhr. 865. cikkének, a Vtv.-nek, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 3. § (2) bekezdésének, 206. § (1) bekezdésének, 215. §-ának, 339. § (1) bekezdésének, a Ket. 1. § (2) bekezdésének, 3. § (2) bekezdés b) pontjának, 50. § (1), (4) és (6) bekezdéseinek, 72. § (1) bekezdés eb) pontjának, téves jogértelmezésen és jogalkalmazáson alapulnak. Kérte, hogy ha a Kúria nem fogadja el jogi álláspontját, akkor kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást.
[22] A felperes – fenntartva a keresetében is előadottakat – kifejtette, hogy nem volt feljogosítva és nem is vett részt az árutovábbítási eljárások lezárásában, ezekről nem volt és nem is lehetett tudomása, így nem valósította meg a vámfelügyelet alatt álló áruk okmányoktól való elválasztását és ezáltal a vámfelügyelet alóli elvonást. A bizonyítékok értékelésére nem megfelelően került sor, tévesen értelmezte a bíróság a Vámkódex 37. cikk (1)-(2) bekezdéseit és a 92. cikk (1) és (2) bekezdéseit, mivel a Vámkódex 4. cikk 16. pontja is élesen elkülöníti egymástól az árutovábbítási eljárást és a szabadforgalomba bocsátást.
[23] Hangsúlyozta, hogy munkavállalója a megbízási szerződésen túlterjeszkedve, konkrét utasítás és felhatalmazás nélkül, a munkakörére vonatkozó leírásokat megszegve, a saját nevében járt el, ezért – figyelemmel a C-412/04. számú ítéletre is – cselekményei nem minősíthetők a felperes cselekményeinek, és nem tekinthetők akként, hogy ezekről a felperesnek tudnia kellett volna. A gazdaságosság és az elvárható ésszerűség keretein belül az összes lehetséges eszközzel folyamatosan ellenőrizte munkavállalóját, és emellett indokoltan bízott a hatóságok megfelelő munkavégzésében. Az ügyletek kapcsán nem adókikerülés szándék vezette, a BK Kft. bevonására a könyvelési feladatok szakszerű ellátása érdekében került sor, és az importőrök ügyeihez kapcsolódóan sem merült fel eddig az áruk vámfelügyelet alóli jogellenes elvonása.
[24] Az alperes és az elsőfokú bíróság egyoldalúan értékelt terhére nem bizonyított tényeket, a nélkül, hogy teljesítette volna indokolási kötelezettségét. A CMR fuvarokmány hitelt érdemlő módon igazolja nemcsak azt, hogy az árut a fuvarozó átvette, hanem azt is, hogy a kiszállítás megtörtént. A belföldi fuvarlevél pedig, amennyiben valós lenne, akkor is csak azt támasztaná alá, hogy a vámáru A.-ben került lepakolásra, azt azonban nem, hogy ezt megelőzően nem járt K-en, és a „Közös Beléptetési Okmány” (GDE) sem bizonyítja, hogy a fuvarozó nem szállította az árukat a rendeltetési vámhivatalhoz.
[25] Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[26] A felülvizsgálati eljárásban, rendkívüli jogorvoslati jellege miatt, nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a Pp. 275. §-a értelmében a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet ( BH 2022.29. és 490., BH 2012. 179.).
[27] Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, mivel ez nem iratellenességre, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban lehetőség.
[28] A peres eljárás során a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Közigazgatási perekben a bíróság hivatalból bizonyítást nem vehet fel (Pp. 164.§-a, 336/A.§-a). A felperes a peres eljárás során nem indítványozta munkavállalója A.M. tanúkénti meghallgatását, ezért az elsőfokú bíróság jogszerűen járt el akkor, amikor munkavállaló tevékenységével kapcsolatos adatok, tények megállapításánál figyelemmel volt e személy által a közigazgatási eljárás során előadottakra, az ítéletében megjelölt okiratokra, informatikai rendszerben rögzített adatokra és az ítéletében felsorolt egyéb bizonyítékokra.
[29] Az elsőfokú bíróság – a felperesi érveléssel ellentétben – a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, egyenként és egymással egybevetve is helytállóan értékelte és teljesítette a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét is. Helytálló indokát adta annak, hogy a CMR fuvarlevél miért nem fogadható el a keresetben előadottak alátámasztására, az annak igazolására, hogy az áruk K.-ről a rendeltetési vámhivatalhoz kerültek volna szállításra. A jogerős ítélet IV. és V. pontjai egyenként, illetve egymással egybevetve is ismertetik azokat a bizonyítékokat, amelyek megdöntik a felperes által hivatkozott CMR fuvarlevelek valóságtartalmát (közös beléptetési okmányok (DGE) 1.3. rovata, a menetlevelek, a fuvarozó által kiállított fuvarszámla, menetíró korongok, fuvarozók nyilatkozatai).
[30] A felperes által előadottakkal ellentétben az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében rámutatott arra, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga a többi vámadós vonatkozásában, ezért e pernek nem lehetett tárgya F.K. eljárása és tevékenységének vizsgálata (jogerős ítélet 27. oldal harmadik bekezdése).
[31] Az elsőfokú bírósággal egyezően a Kúria sem hagyhatta figyelmen kívül a perrel érintett jogvita elbírálására irányadó anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseket, mivel az ezekben foglaltak határozzák meg az ügy érdemi eldöntéséhez szükséges releváns tények körét. Ezért – az elsőfokú bírósággal egyezően – a Kúria is rámutat arra, hogy az árutovábbítási eljárás felfüggesztő vámeljárásnak minősül, a Vámkódex 84. cikk (1) bekezdés a) pontja és 91. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében. A felfüggesztő eljárás alatt álló áru pedig a Vk.Vhr. 313. cikk (2) bekezdés c) pontja szerint nem tekinthető közösségi árunak. A nem közösségi áru pedig vámfelügyelet alatt áll mindaddig a Vámkódex 37. cikk (2) bekezdése értelmében, amíg vámjogi helyzete meg nem változik. A Vámkódex 4. cikk 15. pontja és 16. pont a) alpontja szerint a nem közösségi áru vámjogi helyzetének megváltozását jelenti a szabadforgalomba bocsátás, amellyel a nem közösségi áru elnyeri a közösségi áru vámjogi helyzetét. A szabadforgalomba bocsátásra pedig csak is és kizárólag az ezt megelőző felfüggesztő eljárás lezárását követően kerülhet sor, és aki kezdeményezi a szabadforgalomba bocsátást annak lesz vámjogi kötelezettsége az ezt megelőző vámeljárás lezárásának kezdeményezése is.
[32] Hangsúlyozza a Kúria, hogy a perrel érintett árutovábbítási eljárások címzettje a vonatkozó T1 okmányok 8. rovata szerint a felperes volt a telephely megadásával, ezért a felperesnek már ebből a tényből következően is tudnia kellett, hogy az árutovábbítási eljárás lezárását neki kell kezdeményeznie. A felperesnek, mint vámügynökségnek arról is tudnia kellett, hogy nem lehet szabadforgalomba bocsátani egy szállítás alatt lévő le nem zárt árutovábbítás alatt álló árut, emiatt a szabadforgalomba bocsátásnál kötelező okmányként be kell nyújtani a megelőző vámkezelés okmányait. A felperes Minőségirányítási Kézikönyve (MIR) is tartalmazza mindezt és azt, hogy a felperes, mint a szabadforgalomba bocsátás kezdeményezője minősül egyrészt a vám elé állító személynek, másrészt a szabadforgalomba bocsátásnak számítógépes programmal történő kezdeményezését megelőzően meg kell kérnie a megelőző vámkezelés okmányait. Az elsőfokú bíróság ítéletében az iratszerűen rögzített adatok alapján helytállóan vonta le a következtetést arra nézve, hogy a felperes volt az, aki a szabadforgalomba bocsátásra irányuló árunyilatkozat benyújtásával egyidejűleg kezdeményezte a perbeli árutovábbítási eljárás lezárását is. Utal e körben a Kúria még arra is, hogy a felperes az elsőfokú bíróság felhívása ellenére más kezdeményező, megállapíthatóságára vonatkozó konkrét bizonyítékot nem nyújtott be, azt pedig a felperes maga sem vitatta, hogy Á.M. az alkalmazásában áll és őt képviselte a perbeli árutovábbítási eljárások lezárásának kezdeményezésénél, a szabadforgalomba bocsátások indítványozásánál.
[33] A rendelkezésre álló iratok szerint a felperes Á.M-t speditőri munkakörben foglalkoztatta, e személy a vámokmányok benyújtását a MIR szerint végezte el. A felperes alkalmazottja útján kezdeményezte a szabadforgalomba helyezést. Tekintettel arra, hogy az árutovábbítási T1 okmányok 8. rovata szerint a felperes volt a címzett, az árutovábbítási eljárás lezárásának kezdeményezése a felperes, mint munkáltató, mint vámügynök cselekménye volt, amit személy szerint Á.M, mint a felperes munkavállalója végzett el. Osztja a Kúria az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy a jogi személy feladat- és hatáskörében, illetve tevékenységi körében eljáró természetes személy alkalmazott magatartása a jogi személy eljárásának minősül.
[34] Hangsúlyozza a Kúria azt is, hogy a felperes vámadóssá minősítésének jogcíme a Vámkódex 203. cikk (3) bekezdés második francia bekezdésén alapult, tehát nem a Vámkódex 202. cikk (3) bekezdésének második francia bekezdésén, mely utóbbival kapcsolatban hozta meg az EUB a C-414/02. számú ítéletét. Eltér egymástól a Vámkódex 202. cikk és 203. cikke szerinti jogellenes magatartás, ebből következően a szubjektív felelősségi elemek vizsgálatának köre is. A Vámkódex 203. cikk (3) bekezdésének második francia bekezdése értelmében pedig a vámadósi minőség nem csak akkor állapítható meg, ha a személy részt vesz a vámfelügyelet alatti jogellenes elvonásban és tudomása van erről, hanem akkor is, ha tudomása kellett legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól.
[35] A felperesi érveléssel ellentétben az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen ismertette mindazokat a releváns tényeket és ezekhez kapcsolódó bizonyítékokat, amelyek alapján a felperes vámadós minősége Vámkódex 203. cikk (3) bekezdése második francia bekezdésére figyelemmel megállapítható (23. oldaltól 26. oldal). Ezt a Kúria nem kívánja megismételni, csupán rögzíti ezek iratszerű, helytálló voltát, megfelelő értékelését, hangsúlyozza egyben azt, hogy a perbeli árutovábbítási eljárások címzettje a vonatkozó árutovábbítási T1 okmányok 8. rovata alapján a felperes volt, ezért már emiatt is a felperes alkalmazottja útján köteles volt kezdeményezni ezek lezárását. Érintettsége az árubemutatási eljárásokban közvetlen, és ahogyan erre korábban már utalás történt, a perbeli vámáruk a szabadforgalomba bocsátások időpontjában nem voltak a rendeltetési vámhivatalban. Bizonyított tény, hogy ezeket az okmányoktól elválasztva korábbi időpontokban lepakolták a szállítást végző járművekről, a rendeltetési vámhivataltól eltérő helyen a vámhatóság tudomása, engedélye és jóváhagyása nélkül. Az ügyben megvalósult a Vámkódex 203. cikk (1) bekezdése szerinti vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás, mivel a vámfelügyelet alatt álló nem közösségi árukat nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalban. Az elsőfokú bíróság ezért helytállóan állapította meg, hogy a felperesnek a Vámkódex 203. cikk (1) és (3) bekezdései szerinti adósi minősége – figyelemmel a Vk.Vhr. 865. cikk első mondatára is – fennáll.
[36] A vám elé állítást, a vámokmányok benyújtását, az árutovábbítás lezárását és a szabadforgalomba bocsátás kezdeményezését a felperes, mint vámügynökség kezdeményezte. A felperesi érveléssel ellentétben – figyelemmel arra is, hogy a felperes, mint gazdasági társaság kapott e tevékenységéért pénzbeli ellenszolgáltatást – semmilyen olyan igazolt adat, tény vagy körülmény nem állapítható meg, mely szerint ez Á.M. alkalmazott magánakciója lett volna. Az alperes és az elsőfokú bíróság azonban ennek ellenére vizsgálta, hogy fennállhatnak-e a C-414/02. számú ítélet szerinti adóssá válás szubjektív feltételei és e körben helytálló megállapításokat tett, iratszerűen rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperes nem megfelelően tett eleget ellenőrzési feladatainak.
[37] Az előzőekben kifejtettek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet teljes körűen megfelel a jogvita eldöntésére irányadó nemzeti és közösségi jogi szabályozásnak, nem áll ellentétben a joggyakorlattal, és az ügyben irányadó tényállásra figyelemmel nem merült fel olyan jogértelmezési kérdés sem, amely előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését indokolhatta volna, ezért a jogerős ítéletet – a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján – helyes indokaira tekintettel hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
[38] Megvalósul a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás akkor, ha a vámfelügyelet alatt álló nem közösségi árut nem mutatják be a rendeltetési vámhivatalban. A felperes vámadósnak minősül, mert alkalmazottja révén részt vett a vámfelügyelet alóli elvonásban, mivel úgy kezdeményezte az árutovábbítási eljárás lezárását és a szabadforgalomba helyezést, hogy tudta, hogy a nem közösségi áru nem került bemutatásra.
Záró rész
[39] A pervesztes felperes a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére.
[40] A felülvizsgálati eljárási illetékre vonatkozó ítéleti rendelkezés az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdésében és a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdésében foglaltakon alapul.
[41] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson bírálta el.
, 2017. április 20.
. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Kárpáti Magdolna sk. előadó bíró, Dr. Kurucz Krisztina sk.bíró
