BH2004. 279. A fuvarozási és szállítmányozási szerződés írásba-foglalási kötelezettség hiányában szóbeli megállapodás alapján is létrejön.

Spread the love

BH2004. 279.

  1. A szerződés minősítése során figyelemmel kell lenni az ügyletkötés körülményeire, továbbá arra, hogy gazdálkodó szervezetek között a szavaknak az üzleti életben elfogadott és szokásos jelentést kell tulajdonítani.
  2. A szállítmányozó a közvetett szállítmányozók kiválasztásánál úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható – Ennek során meg kell győződnie arról, hogy azok a szállítmányozási megbízás illetve a fuvarfeladat teljesítésére képesek-e, a kötelezettségeiket szerződésszerűen teljesítő szállítmányozó illetve fuvarozó hírében állnak-e [1959. évi IV. törvény 207. § (1) bekezdés, 488. § (1) bekezdés, 514. § (1) bekezdés, 515. § (1) bekezdés, 520. § (2) bekezdés].

A felperes 1995 májusában árunak Szentpétervárra történő továbbítására irányuló szerződést kötött az I. r. alperessel. Az I. r. alperes a feladatot továbbadta a II. r. alperesnek, a II. r. alperes a III. r. alperesnek, a III. r. alperes a IV. rendű alperesnek, végül a IV. rendű alperes az V. rendű alperesnek. A küldemény azonban a címzetthez nem érkezett meg. Emiatt a felperes nem jutott hozzá az áru 279 275 USD összegű ellenértékéhez, továbbá megfizetett az I. r. alperesnek 330 000 Ft fuvardíjat. Ezért keresetében ezek megtérítése iránt támasztott igényt az alperesekkel szemben.

Az elsőfokú bíróság rész-ítéletével kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 279 275 USD-nek a kifizetés napján érvényes MNB középárfolyamon számított forint egyenértékét, valamint 330 000 Ft tőkét, továbbá ezeknek 1995. február 6-ától a kifizetésig járó évi 5%-os kamatát és perköltséget. Az ezt meghaladó mértékű kamat fizetésére irányuló részében a keresetet elutasította. A felperes és az I. r. alperes között létrejött szerződés jogi minősítése során abból indult ki, hogy a felperes szóban tett ajánlatát az I. r. alperes írásban, gépkocsi-megrendelésként fogadta el és arról tájékoztatta a felperest, hogy a gépkocsi a megrendelt időpontban a felrakó-helyre kiáll. Ezt követően a felperes fuvarmegrendelésnek nevezett írást küldött az I. r. alperesnek, aki a neki járó ellenszolgáltatást is fuvarköltségnek nevezte. Mindezeknek az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 207. § (1) bekezdésében írt szabályok szerint történő értelmezéséből az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a felperes és az I. r. alperes között nemzetközi árufuvarozási szerződés jött létre. Az I. r. alperes a Ptk. 498. § (1) bekezdése és az 1971. évi 3. tvr. által kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: CMR) 3. cikke értelmében a fuvarfeladatot jogszerűen bízta harmadik személyre, akinek magatartásáért azonban úgy felel, mintha maga járt volna el. Az I. r. alperesnek a küldemény elvesztéséért fennálló felelősségét a CMR 17. Cikkének 1. pontja alapján, kamatfizetési kötelezettségét pedig a CMR 27. Cikkének 1. pontja szerint határozta meg. Rámutatott, hogy az adott esetben, a CMR 29. Cikkének 1. pontja értelmében az I. r. alperes felelősségének korlátozására nem volt jogi lehetőség. Végül az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a szállítmányozási szerződésre irányadó szabályok szerint az I. r. alperest ugyanilyen kártérítési felelősség terhelné.

Az elsőfokú részítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítása iránt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a felperessel kötött szerződést tévesen minősítette fuvarozásnak, mert az okiratok elkészítését megelőző szóbeli megállapodás szerint egyértelműen szállítmányozóként vállalta az áru továbbítását, aki a fuvarozás közben keletkezett károkért nem felel. Hangsúlyozta, hogy a magyar áruszállítási piacon közismert tény, miszerint az I. r. alperes saját fuvareszközökkel nem rendelkezik és kizárólag szállítmányozási szerződéseket köt.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A fellebbezés részben alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és ennek alapján helyes érdemi döntést hozott. Eltérő jogi álláspontra helyezkedett viszont a másodfokú bíróság a felperes és az I. r. alperes közötti jogviszony minősítése kérdésében. Nem értett egyet azzal, hogy közöttük fuvarozási szerződés jött létre és a felperesnek az áru elvesztéséből eredő kárát az I. r. alperes, mint fuvarozó köteles megtéríteni.

A Ptk. 488. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó díjazás ellenében köteles a küldeményt rendeltetési helyére továbbítani és a címzettnek kiszolgáltatni.

A Ptk. 514. § (1) bekezdése értelmében, szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó köteles valamely küldemény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződéseket a saját nevében és megbízója számlájára megkötni, valamint a küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb teendőket elvégezni, a megbízó pedig köteles az ezért járó díjat megfizetni.

A Ptk. 207. § (1) bekezdése előírja, hogy a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

Az elsőfokú bíróság a felek szerződéskötési nyilatkozatainak értelmezése során, az ügyletkötést követően kiállított okiratok szóhasználatának tulajdonított ügydöntő jelentőséget. A fuvarozási és szállítmányozási szerződés azonban írásba-foglalási kötelezettség hiányában, a feleknek a lényeges kérdésekben való szóbeli megállapodása alapján is létrejön. Ezért a jogi minősítés során figyelemmel kellett lenni az ügyletkötés körülményeire, különösen arra, hogy gazdálkodó szervezetek között a szavaknak az üzleti életben szokásos jelentést kellett tulajdonítani. A perbeli esetben a szerződés a felperes és az I. r. alperes perben tanúként kihallgatott alkalmazottainak szóbeli megállapodásával jött létre. Az utólag kiállított okiratok csak a vállalt kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatokat tartalmazták, a szállítmányozói, illetőleg fuvarozói üzletkörben szokásos leegyszerűsített formában.

Az I. r. alperes kizárólag szállítmányozással foglalkozik. A cégszövegében is kizárólag erre a tevékenységre való utalás szerepel. Ehhez képest nincs ügydöntő jelentősége annak, hogy a cégjegyzék, mint lehetséges tevékenységet a fuvarozást is tartalmazza. Elsődleges tájékoztatást ugyanis a tevékenységről maga a cégszöveg ad. Emellett a felperes és az I. r. alperes között már korábban is volt üzleti kapcsolat. Az I. r. felperes a fuvarozást korábban sem maga teljesítette. Ezekre a körülményekre, és a szerződést megkötő I. r. alperesi alkalmazott tanúvallomására figyelemmel az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes a perbeli esetben is a tevékenységi körébe tartozó szállítmányozási szerződést kötött.

Az I. r. alperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy a Ptk. 520. § (2) bekezdés a)-b) pontja értelmében a szállítmányozó a fuvarozás közben bekövetkezett károkért kivételesen csak akkor tehető felelőssé, ha a küldeményt maga fuvarozta, vagy mások küldeményeivel együtt, ugyanazzal a szállítóeszközzel, el nem különítve (gyűjtőforgalomban) továbbíttatta. Ezek a feltételek azonban a perbeli esetben nem állapíthatók meg.

A Ptk. 514. § (1) bekezdése a szállítmányozó kötelezettségeit a küldemény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződések megkötésében határozza meg. Feladatai azonban ezzel nem merülnek ki. A Ptk. 515. § (1) bekezdése ugyanis előírja, hogy a szállítmányozónak a fuvarozó vagy más szállítmányozó megválasztásában, az útirány meghatározásában és egyéb kötelezettségei teljesítésében a gazdaságosság és a küldemény biztonságának figyelembevételével kell eljárnia.

A törvény idézett rendelkezése alapján a szállítmányozóra olyan kötelezettség hárul, hogy a közvetett szállítmányozók kiválasztásánál úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ennek során meg kell győződnie arról, hogy azok a szállítmányozási megbízás illetve a fuvarfeladat teljesítésére képesek-e. Megbízható, a kötelezettségeiket szerződésszerűen teljesítő szállítmányozó illetve fuvarozó hírében állnak-e. Emellett további követelmény, hogy az áru átadásánál is körültekintően járjon el, az áru fuvarozás alatti sorsát is kísérje figyelemmel, és szükség esetén a szerződés teljesítéséhez igénybe vett személyeknek további utasításokat adjon.

A perben nem vitás tényállás szerint az I. r. alperes – miután megkötötte a felperessel a szállítmányozási szerződést – újabb szállítmányozási szerződést kötött a II. r. alperessel. Ezzel egy olyan szállítmányozói-fuvarozói láncolatot indított el, amelyet teljes egészében maga sem ismert, nem tudta, hogy az áru tényleges továbbítását ki és milyen útvonalon végzi el. E mulasztások eredményezték, hogy a küldemény illetéktelen személyek kezére jutott, akik azt eltulajdonították. Ezzel megsértette a Ptk. 515. § (1) bekezdésében előírt, most vizsgált kötelezettségét, amely kellő alapul szolgált a felperessel szemben fennálló és az áru elvesztéséből eredő kártérítési felelősségének a megállapításához.

A fent kifejtettek eredményeként a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya és a kamatok tekintetében, az 1952. évi III. törvény 253. § (2) bekezdése alkalmazásával helybenhagyta. (Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. 20.803/2003/3. sz.)

Vissza A bérvontatás jogszabályi háttere című bejegyzéshez!